Gyárfás azután reagált így az MTI-nek, hogy az Országgyűlés - 164 igen szavazattal, 4 nem ellenében, 2 tartózkodással - megszavazta kedden azt a kormánypárti javaslatot, amely több hatósági határidőt is lerövidít annak érdekében, hogy Budapest megrendezhesse a 2017-re tervezett úszó- és vízilabda világbajnokságot.
"Ez a szinte egyöntetű kiállás még inkább elkötelezi a szervezőbizottságot. Ha az uszoda időben felépül, a rendezés is méltó lesz a feladat nagyságához" - hangsúlyozta Gyárfás Tamás, aki elmondta, hogy ő maga is jelen lehetett a parlamentben a szavazáson, az egy nappal korábbi vitát pedig élőben követte a televízióban.
Gyárfás emlékeztetett rá, hogy a mexikói Guadalajara váratlan visszalépésével adódott egy helyzet, amelybe nem "beugrottunk", hanem "lecsaptunk rá".
"Ha nem gyorsan cselekszünk, akkor a további jelentkezők egyike a kiválasztott. Az erre hivatottak úgy ítélték meg, az ország megbecsülése számára előnyt jelent, ha mielőbb bizonyítjuk a világnak, hogy Magyarország mire képes."
A Magyar Úszó Szövetség elnöke hozzáfűzte, hogy a hatástanulmány igénye jogos, de csak gyors döntéssel lehetett a rendezés jogát most megszerezni.
"Mindemellett ott a másik komoly szempont: a Magyar Olimpiai Bizottság a 2024. évi olimpiai pályázat érdekében dolgozik, a színhely 2017. szeptemberi 15-i kijelölése előtt kedvező lehet egy sikeres úszó vb" - nyilatkozta Gyárfás Tamás az MTI-nek.