Most tényleg gondban a nagyszerű krimi csapata

Vágólapra másolva!
Sem a Netflix, sem az Amazon nem menti meg a Hannibalt, amely elvileg véget ért a harmadik évaddal - de még van benne lehetőség.
Vágólapra másolva!

Igényes képi világával a kritikusok egyik kedvence volt a közelmúltban a Hannibal, viszont nem hozott olyan nézettséget, amely elégedetté tette volna az NBC-t, így három évad után elkaszálta a sorozatot. Tévéipari hírek szerint két jelentkező volt, amelyekkel lehetett tárgyalni a folytatásról: az Amazon Prime és a Hulu.

Előbbi mára már kiesett, ugyanis Bryan Fuller a Twitteren bejelentette, hogy megszakadtak a tárgyalások a céggel. Ugyancsak lemondhatnak a rajongók a Netflixről, ugyanis velül is próbált egyezkedni a producer, de nem tudtak megegyezni.

Hannibal: itt a vég? Forrás: NBC

A Hulu a sorozat harmadik évadját adja streamen, ráadásul saját előfizetőinél szavazást is nyert, mint legjobb széria. Az Amazon nemrég lecsapott a sorozat első két évadjának exkluzív SVOD-jogaira.