Csempészhálózat menti az Iszlám Állam foglyait

- Szíriai menekült egy gyermeket emel át a kerítés maradványán a délkelet-törökországi Akcakalében, miután a menekültek áttörték a határkerítést. A szíriai menekültek Törökországba beözönlését a szíriai kurd harcosok és Iszlám Állam szélsőséges iszlamista
Szíriai menekült egy gyermeket emel át a kerítés maradványán a délkelet-törökországi Akcakalében, miután a menekültek áttörték a határkerítést. A szíriai menekültek Törökországba beözönlését a szíriai kurd harcosok és Iszlám Állam szélsőséges iszlamista szervezet fegyveresei között a közeli Tal-Abjadban vívott harcok idézték elő. http://www.origo.hu/nagyvilag/20150612-belso-puccsal-szoritotta-hatterbe-az-al-kaidat-az-iszlam-allam.html
Vágólapra másolva!
Régi kapcsolatai és csempészek segítségével háromszáznál több, főleg jazidi nőt és gyereket szabadított ki az Iszlám Állam fogságából egy iraki üzletember.
Vágólapra másolva!

A BBC tudósítója csak Abdullahként emlegeti a megmentőt, aki a háború előtt mezőgazdasági termékeket vásárolt Szíriában – most viszont a dzsihádisták fogságába esett nőket és gyerekeket vesz.

Az unokahúga volt az első

Abdullah elsőnek a saját unokahúgát szabadította ki, akit tavaly ejtettek foglyul Szindzsárban. A 22 éves Marvának két hónappal később sikerült kapcsolatba lépnie a nagybátyjával, majd átszöknie Rakka biztonságosabb részébe.

Marva szabadságáért 7500 dollárt fizetett, de az árak változóak: 6 és 35 ezer dollár között mozognak. A fiatal lányokért többet kérnek, és fizetni kell a csecsemőkért is – egy harminc napos kisbabáért például hatezer dollárt.

Jazidi menekült. Irak lerohanásakor ezerszáz ejtették foglyul az iszlamisták a jazidi nőket és gyerekeket szexrabszolgának Forrás: AFP/Ahmad Al-Rubaye

Csempészhálózat

Abdullah valóságos hálózatot épített ki az elmúlt évben régi üzleti kapcsolataiból és csempészekből Szíriában, Törökországban és Irakban.

Tudja persze, hogy a családok által váltságdíjként összekuporgatott pénz jelentős része a csempészek zsebébe kerül, és el sem jut az Iszlám Államig, és azt is, hogy ezzel tulajdonképpen a dzsihádistákat támogatják, de nem lát más megoldást a foglyok kiszabadítására.

A török-szír határon özönlenek a menekültek Forrás: AFP/Bulent Kilic

„Az Iszlám Állam számára a nők és lányok nem többek árucikknél, és az egyetlen esélyünk, ha ugyanúgy kereskedünk velük, ahogyan minden más termékkel tennénk” – magyarázta.

Az elmúlt évben Abdullah 23 csempészéből négyet megöltek az iszlamisták, akik néha csapdába csalják őket: kapcsolatba lépnek velük egy rab eladása ügyében, aztán elfogják azt, aki érkezik érte.