Ünnep, tűzijáték és minden más

Események

augusztus 20
Budapest, 2015. augusztus 20. A Szent Jobb-körmenet halad az ünnepi szentmise után a fővárosi Szent István-bazilika előtti Zrínyi utcában 2015. augusztus 20-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Délelőtt még vizsgálták, délutánra már biztossá vált, hogy biztonságosan meg lehet tartani az augusztus 20-i fővárosi tűzijátékot. Az ünnepi látványosságra most is hatalmas tömegeket várnak, de az ország más részeiben sem áll meg az élet. Kövesse velünk percről percre a tűzijátékot, de arról se maradjon le, ami máshol történik. 
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül46 bejegyzés
20:55
augusztus 20, 2015
Vágólapra másolva!

Lánykérés és egy pofon

Napközben rendben lezajlottak az ünnepi megemlékezések, a tisztavatáson még egy lánykérés is történt.

Gréta igent mondott Mártonnak Forrás: Origo

Az egyetlen komolyabb incidens Józsefvárosban történt, ahol az ünnepi műsor alatt egy nagyjából 50 fős csoport tüntetett volna a kormány és Kocsis Máté bevándorlásellenes politikája ellen. Húsz kidobó kinézetű ember azonban elállta az útjukat, és megakadályozta őket abban, hogy részt vegyenek az ünnepségen, sőt némi szóváltás után megütöttek egy idős nőt.

20:55
augusztus 20, 2015
Vágólapra másolva!

Hat helyszínről lövik fel

A rakétákat hat helyszínről lövik fel, ezek közül teljesen új terep a Szabadság híd. A Citadelláról két helyen mintegy háromezer, a Magyar Honvédség két pontonjáról nagyjából 7500, a Lánchídról és a Szabadság hídról mintegy 1000-1500 rakétát lőnek majd fel. A Duna mentén a Lánchíd, a Szabadság híd és a Petőfi híd vonalán lesz majd a legszebb a látvány. 

20:56
augusztus 20, 2015
Vágólapra másolva!

Tömeg a Bem rakparton

A tisztább idő kicsalogatta a budapestieket a Duna-partra. Az Origo tudósítója már este fél hétkor rengeteg embert látott a Bem rakparton. A legtöbben a vendéglátóhelyek teraszain várták, hogy elkezdődjön a tűzijáték, amelyről délután döntötte el az operatív törzs, hogy biztonságosan meg lehet tartani. 

21:02
augusztus 20, 2015
Vágólapra másolva!

Körbejárt a Szent Jobb

A Szent Jobb-körmenettel zárult a Bazilika előtti ünnepi szentmise. Szent István jobb karjának kézfejét a honvéd-koronaőrség hordozta, az ereklye előtt vonultak a körmenetben az Apostoli Szentszék által elismert lovagrendek, Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius és a püspöki konferencia tagjai, utána Erdő Péter, a közjogi méltóságok és állami tisztségviselők, majd a plébániák zarándokcsoportjai.

A Szent Jobb a Zrínyi utcában Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd
21:29
augusztus 20, 2015
Vágólapra másolva!

Hamarabb lezárták a rakpartot

Az eredetileg tervezettnél négy órával hamarabb, már délben lezárták a budai alsó rakpart Üstökös utca és Rákóczi híd közötti szakaszát, amelyet a tűzijáték idején a gyalogosok használhatnak. A tűzijáték idejére megnyitják az alsó rakpartot a gyalogos forgalom előtt, de a Döbrentei térnél a gyalogosok csak áthaladhatnak, nem állhatnak meg. 

21:35
augusztus 20, 2015
Vágólapra másolva!

Napok óta készülnek a rakétákkal

A tűzijáték lebonyolításával megbízott pirotechnikai cég munkatársai augusztus 17-én kezdték telepíteni a rakétákat a pontonokra, homokzsákágyazatba. A honvédség hadihajói augusztus 20-án két-három órával a tűzijáték kezdése előtt vontatták ki a pontonokat az újpesti hadikötőből a helyszínre.

A fővárosi Lánchídra is felkerültek a rakéták Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt
21:42
augusztus 20, 2015
Vágólapra másolva!

Öttusázóink Londonban tolták az ünnepen

A négyből három magyar - Marosi Ádám, Demeter Bence és Kasza Róbert - bejutott a döntőbe az angliai öttusa Európa-bajnokság férfi hagyományos versenyében. Az egyéni induló Demeter Gergelynek ugyanez nem sikerült.

21:42
augusztus 20, 2015
Vágólapra másolva!

A hidegben jobb lesz a látvány

Budapesten 16-18 fok körül van a hőmérséklet, ami a szakemberek szerint csak még jobbá teheti a látványt a tűzijáték alatt.

21:43
augusztus 20, 2015
Vágólapra másolva!

A helyére vontatják

A Magyar Honvédség aknamentesítő hajója a kilövés helyszínére vontatja az augusztus 20-i tűzijáték pirotechnikai elemeit hordozó pontonhidat Forrás: MTI/Máthé Zoltán
21:50
augusztus 20, 2015
Vágólapra másolva!

Tavaly kétmillióan nézték

Tavaly három csatornán is lehetett nézni élőben a tűzijátékot, kétmillióan meg is tették. Aki idén szeretné a képernyőn követni az eseményeket, az a Duna Televízióra kattintson. 

21:50
augusztus 20, 2015
Vágólapra másolva!

"Budapest megérdemelne már egy olimpiát"

Így látják ezt a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, Szabó Bence szerint a jövő nyári olimpia helyszínén, Rio de Janeiróban. A magyar főváros mellett egyelőre négyen jelezték pályázati szándékukat: Hamburg, Toronto, Róma és Párizs, de Los Angeles és Baku is fontolgatja a jelentkezést. A NOB 2017 szeptemberében, Limában dönt a házigazdáról.

Rióban egyébként minden jól halad, a magyar sportvezető szerint "akad ugyan még egy-két létesítmény, amelyen dolgoznak, de a legkevésbé kész is már 70 százalékos állapotban van".

21:57
augusztus 20, 2015
Vágólapra másolva!

Jó tanács: vigyenek pulóvert!

Az Origo tudósítója mindenkinek azt üzeni, hogy vigyen magával pulóvert, ha a helyszínen akarja megnézni a tűzijátékot, A rakpartokon a hűvös idő ellenére egyre többen vannak, a Margit híd járdái már tele vannak. 

21:58
augusztus 20, 2015
Vágólapra másolva!

Lemondott a görög kormányfő

Aléxisz Cíprasz lépése várható volt, így enged utat az előrehozott választásoknak. A januárban megválasztott politikus távozásával várhatóan szeptember 20-án hívják az urnák elé a görög lakosságot.

Forrás: AFP/Louisa Gouliamaki

A görög miniszterelnök gyakorlatilag elvesztette parlamenti többségét, így sokak szerint várható volt, hogy benyújtja lemondását. Maga Cíprasz már július végén jelezte: készen áll vállalni az előrehozott választásokat, ha pártja, a Sziriza baloldali radikálisai továbbra sem támogatják a kormány tevékenységét.

22:06
augusztus 20, 2015
Vágólapra másolva!

Mindegy hogyan megy, csak ne autóval tegye

A BKK ismételten arra kéri a fővárosban közlekedőket, hogy ne autóval közelítsék meg a belvárost. A budai alsó rakpart szombat estig teljes hosszában zárva marad egy triatlonverseny miatt.

22:10
augusztus 20, 2015
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor boldog születésnapot kívánt

Boldog születésnapot, Magyarország! – üzent az ünnep alkalmából Orbán Viktor a Facebookon, ahova a Millenniumi ódát posztolta.

Boldog születésnapot, Magyarország!https://www.youtube.com/watch?v=tXFKKUePzvs

Posted by Orbán Viktor on Wednesday, 19 August 2015

22:17
augusztus 20, 2015
Vágólapra másolva!

Biztonság mindenekelőtt

A legfontosabb a programokon részt vevők biztonsága. Az ezért felelős Operatív Törzs – amelyben többek között az OKF, az ORFK, a mentőszolgálat és a meteorológiai szolgálat is képviselteti magát – reggel 7 órakor kezdte, és a tűzijáték utáni mentesítési munkálatok befejeztével zárja munkáját. Az Operatív Törzs félóránként elemzi az időjárási helyzetet, jelentéseket. 

22:23
augusztus 20, 2015
Vágólapra másolva!

Sűrűbben járnak a metrók és a villamosok

A BKK közleményében azt írta: a közlekedési társaság egész este sűrűbben indítja a metrókat mind a négy vonalon, gyakrabban jár a 4-es és a 6-os villamos, valamint több, a belváros felé tartó autóbusz is. A tűzijáték után a belvárosból közlekedő BKK-járatok szintén gyakrabban indulnak majd. 

22:26
augusztus 20, 2015
Vágólapra másolva!

Kiképzésre is jó a tűzijáték

Mintegy 7500 pirotechnikai eszközt lőnek fel a Dunán álló katonai pontonokról. A tűzijátékra a szentesi Rákóczi Ferenc Műszaki Ezreddel közösen két 110 tonna teherbírású hídkompot állítottak össze. Ez jó kiképzési lehetőség is a katonáknak: katasztrófavédelmi helyzetben, például egy árvíz során más módon megközelíthetetlen helyekre ilyen eszközökkel szoktak homokzsákokat, védműveket vagy akár egy gát felrobbantásához robbanóanyagot is szállítani.

Forrás: MTI/Máthé Zoltán
22:28
augusztus 20, 2015
Vágólapra másolva!

Martonfa nem kér belőlük

Martonfa nem kér az idegen letelepülőkből, nem kér a kormány letelepítési politikájából - ezt mondta a jobbikos Novák Előd pártja ünnepi rendezvényén.

A Jobbik helyi népszavazást akar Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A Jobbik a menekültek számára létesített befogadóállomások létesítését helyi népszavazásoktól tenné függővé. Az erre vonatkozó indítványt az Országgyűlés rendkívüli ülésén szeretné a párt elfogadtatni.

22:30
augusztus 20, 2015
Vágólapra másolva!

Csehországban ez így megy

A cseh kormány három tagja is aláírta a Tudósok a félelem és a közömbösség ellen elnevezésű petíciót, amelyet hétfőn hoztak nyilvánosságra Prágában. Ebben a cseh tudósok kifejezték nyugtalanságukat, mert a társadalomban egyre növekszik az idegengyűlölet, ezért felszólították a politikusokat és a médiát, hogy nagyobb felelősséggel kezeljék a migránsok problémáját. 

22:31
augusztus 20, 2015
Vágólapra másolva!

Vidékről utaztak tűzijátékot nézni

Sok vidéki is érkezett Budapestre, hogy megnézzék a tűzijátékot. A rakparton tudósítónk egy győri párral és egy nyíregyházi családdal is találkozott, akik csak az ünnep kedvéért utaztak a fővárosba. Autójukat a város szélén hagyták, és remélik, hogy a tömeg ellenére hamar visszajutnak. 

22:34
augusztus 20, 2015
Vágólapra másolva!

Herendi és félmillió a győztes virágkocsinak

A közönség döntése alapján a debreceni Szent Anna-főplébánia "300 - Katolikus újjászületés" elnevezésű virágkocsija bizonyult a legszebbnek az idei virágkarneválon. A készítők jutalma herendi porcelán és félmillió forint. A győztes virágkocsival a 300 éve alapított debreceni Szent Anna-főplébánia köszöntötte a virágkarnevál vendégeit.

A nyertes kocsi Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt
22:34
augusztus 20, 2015
Vágólapra másolva!

Teljesen megtelt a Margit híd

Teljesen megtelt a Margit híd, már nem engedik fel rá az autókat. A 4-es és a 6-os villamos viszont még jár.

22:35
augusztus 20, 2015
Vágólapra másolva!

Gyűlik a tömeg a rakpartokon és a vízen

Forrás: MTI/Kovács Attila
22:38
augusztus 20, 2015
Vágólapra másolva!

Ha nem akar sokat költeni, vigyen szendvicset

Ha még nem evett hun dogot, a Várkert Bazárnál megteheti, de 2200 forintot kell fizetnie a kiflibe rakott házi kolbászért. A langalló valamivel olcsóbb, 500 forintért kapható. Egy család 10 ezer forint alatt biztosan nem tud megvacsorázni, ennek ellenére mindenhol hosszú sorok állnak. 

22:43
augusztus 20, 2015
Vágólapra másolva!

Horvát válasz a magyar kerítésre

Horvátország fokozott biztonsági intézkedéseket vezetett be Szerbiával közös határán - jelentette be Ranko Ostojic belügyminiszter egy tévéinterjúban. Mint mondta, "új fejlemény a magyar határkerítés megépítése, amely Horvátország felé terelheti a migránsokat".

Utalt arra is, hogy minap egy nagyobb migráns csoport megrohamozta a szerb-magyar határt, és a szerb rendőrségnek be kellett avatkoznia. Arról is beszélt, hogy ha érkeznek menekültek, nem fognak a parkokban aludni, mint ahogy azt a szomszédos államban látni lehet. "Horvátországnak vannak olyan kapacitásai, hogy ez ne történhessen meg". 

22:43
augusztus 20, 2015
Vágólapra másolva!

A Lánchíd mellett sokan várják a kezdést

Sokan a Lánchídnál várják a tűzijátékot Forrás: Origo
22:45
augusztus 20, 2015
Vágólapra másolva!

Erről is a fonódó villamos tehet

Nem járt jól, aki Budáról akarja nézni a tűzijátékot, legalábbis tudósítónk szerint a fonódó villamos építése miatt rengeteg helyen nem lehet lemenni a rakpartra. 

22:49
augusztus 20, 2015
Vágólapra másolva!

Bevándorlók tömegverekedése Németországban

Németországban tömegverekedés robbant ki egy menedékkérőket befogadó szálláson Suhlban, az összecsapásban 15 ember megsebesült. Akkor szabadultak el az indulatok, amikor egy afgán férfi kitépett a Korán egy példányából több lapot, mire több muzulmán menedékkérő rátámadt.

Az összetépett Korán Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Michael Reichel

A támadók kövekkel, betondarabokkal dobálták meg a rendőröket, akik erősítést kértek. Végül 125 rendőr, köztük egy kommandós egység bevetésével sikerült helyreállítani a rendet.

22:50
augusztus 20, 2015
Vágólapra másolva!

A Csík zenekarra már megy a tánc

A hidegben jólesik egy kis mozgás, a Várkert bazárban a Csík zenekarra többen is táncra perdültek.

A Csík zenekar játszik a Várkert bazárban Forrás: Origo
22:52
augusztus 20, 2015
Vágólapra másolva!

A külügyminisztériumban jól jártak

Tudósítónk meglepődve tapasztalta, hogy a Batthyány téren feleannyian vannak, mint tavaly, és a Parlamentnél is foghíjas a tömeg. Egy dolog nem változott: a Külgazdasági és Külügyminisztériumban dolgozók közül sokan az épület tetején lévő teraszról élvezik a látványt. 

22:56
augusztus 20, 2015
Vágólapra másolva!

Nem az üdítő fogy a legjobban

Nem üdítővel lazítanak az ünneplők. A legtöbb nézelődőnél sör van, de sokan pezsgővel jöttek. 

22:57
augusztus 20, 2015
Vágólapra másolva!

Már a villamos is aluszik

A 4-es villamos a Corvin-negyed és Újbuda-központ között, a 6-os villamos a Corvin-negyed és a Móricz Zsigmond körtér között nem közlekedik – közölte a BKK.

22:59
augusztus 20, 2015
Vágólapra másolva!

Már a tévében is nézheti

Elkezdődött a tűzijáték közvetítése a Duna TV-n, a kommentátor a nemzeti ünnep történetéről mesél. 

23:00
augusztus 20, 2015
Vágólapra másolva!

A magyar reformok a tűzijáték alatt is működnek

Öt perccel a kezdés előtt a Várkert Bazárnál a hangszórókból a Petőfi rádió szól. Kezdés előtt egy kormányhirdetés: "a magyar reformok működnek" – bömböl a hangszórókból. 

23:02
augusztus 20, 2015
Vágólapra másolva!

Kezdődik, kezdjetek el élni

Kezdjetek el élni - Márti dalával kezdődik a tűzijáték, elsőként a Lánchídról lövik a rakétákat.

23:08
augusztus 20, 2015
Vágólapra másolva!

Toldi Miklós szelleme

Básti Lajos hangján szólal meg Arany Toldijának néhány sora. Toldi Miklós szellemét próbálják megidézni a látványban is. A Dunáról és a Gellért-hegyről szállnak a rakéták. 

23:08
augusztus 20, 2015
Vágólapra másolva!

Kizárták saját pártjából Jean-Marie Le Pent

A szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) kizárta a pártból alapítóját, a 87 éves Jean-Marie Le Pent. A politikus 1972-ben alapította a pártot, és csaknem negyven éven át volt az elnöke, mielőtt 2011-ben átadta az irányítást lányának, Marine Le Pennek, aki azóta a Nemzeti Front politikájának szélesebb körű elfogadtatására törekszik. Az apa nem értett egyet az irányváltással, és nyílt háborút indított lánya ellen. Áprilisban – korábbi megnyilatkozásaihoz hasonlóan – ismét a második világháború részletkérdésének nevezte a náci gázkamrákat, amivel kiváltotta a lánya haragját, aki emiatt kezdeményezte kizárását a pártból.

Apja lánya: Marine Le Pen és Jean-Marie Le Pen Forrás: AFP/Jeff Pachoud
23:13
augusztus 20, 2015
Vágólapra másolva!

Jó Mátyás király

Most a Dunán felállított pontonhidaké a főszerep. Mátyás korszakát idézné a zene? Ignite – A csitári hegyek alatt. A hagyomány szerint a Duna jegén összegyűlt nép közfelkiáltással választotta meg Hunyadi Mátyást Magyarország királyának, valójában azonban először a főurak és főpapok egyeztek meg a budai Várban, majd a Pesten gyűlésező köznemesek is csatlakoztak hozzájuk. Hogy közben mi történt a Duna jegén...?

23:16
augusztus 20, 2015
Vágólapra másolva!

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok...

... szavalja Latinovits Zoltán Petőfi Sándor versének első sorait. Szökőkútszerű tűzijáték a Dunáról, nemzeti trikolór a Gellért-hegyről, Rúzsa Magdi szerint pedig Csak a bolond remél, meg Lajkó Félix és a Budafoki Dohnányi Zenekar.

Ünnepi tűzijáték a Duna felett Budapesten 2015. augusztus 20-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt
23:23
augusztus 20, 2015
Vágólapra másolva!

Már vénülő kezemmel...

Ady Endrétől az Őrizem a szemed és a Leander Risingtól a Viharom, tavaszom találkozása ez a Duna partján, utána Havasi Spring Wind-jét fújja el a szél.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt
23:28
augusztus 20, 2015
Vágólapra másolva!

Vége, már a nézők is hazaindultak

Nemcsak a közvetítésnek, a tűzijátéknak is vége. Az utolsó rakétákat is fellőtték, a nézők pedig elkezdtek hazafelé indulni a rakpartokról.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt
23:33
augusztus 20, 2015
Vágólapra másolva!

Bekapta a Videoton...

a lengyelországi Poznanban az első gólt, 1-0-ra vezet a Lech Poznan. A gólt a meccs 16. percében Karol Lanetty a Poznan legértékesebb játékosa (értéke 2,5 millió euró) lőtte.

23:37
augusztus 20, 2015
Vágólapra másolva!

Lehetetlen lejutni a metróba

Mint minden évben,most is lehetetlen lejutni a metróba. A tömeg egyszerre indult haza. 

23:43
augusztus 20, 2015
Vágólapra másolva!

Gyilkosság a nemzeti ünnepen

A nemzeti ünnep délutánján gyilkosság történt Budapest XVII. kerületében, a Lajosháza utcában - írta a police.hu. Egy családi vitában egy 53 éves férfi olyan súlyosan megsebesült, hogy a helyszínen életét vesztette. Az elkövetéssel gyanúsítható férfit a rendőrök a helyszínen elfogták és előállították.

23:56
augusztus 20, 2015
Vágólapra másolva!

Nagy a hangzavar az alagútban

Sok ezren a Lánchíd alagútján keresztül indultak haza. Fütyülnek, üvöltöznek, a visszhang miatt óriási a hangzavar.

Nagy a hangzavar az alagútban Forrás: Origo