Dabas, 2015. október 8. Bulath Anita (b) és a szlovák Simona Szarkova a Magyarország-Szlovákia női kézilabda Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen Dabason, az OBO Arénában 2015. október 8-án. MTI Fotó: Kovács Anikó
Vágólapra másolva!
A magyar női kézilabda-válogatott Dabason magabiztosan, 32-19-re nyert a szlovák csapat ellen az Európa-bajnoki selejtezősorozat nyitófordulójában.
Esélyeshez méltóan kezdett a magyar csapat, amelynek keretébe a szülés után visszatért Görbicz Anitát végül nem nevezte Németh András szövetségi kapitány.
A 8. percben már 6-2-re vezetett az együttes, 9-6-nál viszont Németh András időt kért. A hullámvölgyben két büntető is kimaradt, sőt, néha az emberhátrányban vészkapussal játszó ellenfélnek sem sikerült bevenni az üresen árválkodó kapuját.
A 15-8-as előny után a 45. percre tízre nőtt a különbség (24-14), végül a válogatott könnyedén, 32-19-re győzött.
A magyarok vasárnap Karjaában az esélytelen, első mérkőzésüket 29-12-re elveszítő finnek ellen lépnek pályára. Az erőviszonyok alapján ebből a négyesből a magyar és a lengyel válogatott kimagaslik és az első két helyezett biztosan kijut a jövő évi Eb-re.
A csoport másik mérkőzésén: Lengyelország - Finnország 29-12 (13-8)
A további program, 2. forduló: Szlovákia - Lengyelország, Vágsellye, szombat 18.00 Finnország - Magyarország, Karjaa, vasárnap 13.00
A csoport első két helyezettje, valamint a hét selejtezőcsoport legjobb harmadik helyezettje vehet részt a 2016. december 4-18. között sorra kerülő svédországi Európa-bajnokságon.