Magyar cégek teszik okossá a mongol fővárost

Vágólapra másolva!
Egyre szorosabbá válnak a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok Mongólia és Magyarország között. A Magyar Nemzeti Kereskedőház és a mongol főváros, Ulánbátor megállapodást írt alá, melynek keretében magyar cégek vehetnek részt jelentős városfejlesztési projektekben. 
Vágólapra másolva!

Huszonöt millió euró értékű megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNK) és az Ulánbátori Önkormányzat Fejlesztési Ügynöksége 2015. december 7-én. A két fél magyar cégek bevonásával közös városfejlesztési projekteket valósít meg Ulánbátorban.

Három fő fejlesztési program

Az együttműködésnek köszönhetően három fő fejlesztési program valósul meg a mongol fővárosban, melyek keretében magyar „okos város” technológiákat telepítenek Ulánbátorba. Egyrészt megújul az ulánbátori közlekedési vállalat teljes buszparkja, melynek elősegítéséhez

magyar buszösszeszerelő üzem épül a mongol fővárosban.

Másrészt 62 hektáros területen, zöldmezős beruházás keretében egy új, intelligens, komplett városrészt alakítanak ki a mongol fővárosban. A harmadik kiemelt projekt pedig intelligens közvilágítási rendszer kiépítésére irányul, melyet szintén egy magyar cég valósíthat meg a mongol fővárosban. Az „okos város” projekt megtervezésére és megvalósítására magyar cégek bevonásával a Magyar Nemzeti Kereskedőház tesz javaslatot.

További együttműködési lehetőségek

„Mongólia, és azon belül Ulánbátor gazdasági és társadalmi szempontból a világ egyik leggyorsabban fejlődő területe, mely lehetőséget biztosít a magyar tudás, az innovatív magyar termékek exportjára. Jelentős eredmény, hogy a mostani aláírással kiemelt fontosságú intelligens városfejlesztési projektekben részt vehetnek magyar vállalkozások”hívta fel a figyelmet Ducsai-Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója.

A most megkötött megállapodás értelmében az „okos város” megoldásokon felül további közös projektek megvalósításának előkészítése is elindul. Ennek keretében párhuzamosan

magyar technológiával indulhat építőanyag-gyártás, illetve élelmiszer-feldolgozó üzem Ulánbátorban,

továbbá a főváros folyóinak szabályozása, hasznosítása, szintén magyar cégek, magyar szakértelem bevonásával valósulhat meg.