A Dínó tesó lehet a Pixar első bukása

Dínó tesó
Vágólapra másolva!
Iparági elemzők szerint a Dínó tesó című rajzfilm lesz az első veszteséges Pixar-produkció. A stúdió idáig arról volt híres, hogy akármihez nyúlt, az arannyá változott. A Toy Story 3 például 1,1 milliárd dollárt termelt világszinten, az idén bemutatott Agymanók 851 millió dollárnál jár. A Dínó tesó 200 millióba került, 150 milliót költöttek marketingre, a Variety által megszólaltatott elemzők szerint a rajzfilmnek legalább 500 milliót kell elhoznia ahhoz, hogy nullszaldós legyen a befektetés. Spot és Arlo, a Dínó Tesó két főszereplőjeForrás: Fórum Hungarymiddleon1280720 A félmilliárd dollártól pedig még messze jár a Dínó tesó: világszinten eddig 131,9 millió dollárt termelt. A filmet két hete mutatták be Amerikában, nálunk december 3. óta van műsoron, sok országban, például Kínában még be sem mutatták, így még jelentős mértékben fog növekedni a bevétel. A vészharangot azért lehet már most megkongatni, mivel amellett, hogy a Dínó tesó első hétvégi bevételei elmaradnak a Pixar által megszokottól, még a nézettsége is sokkal meredekebben csökken, mint mondjuk az Agymanók-ké. A főként egy kislány fejében játszódó rajzfilm 90 millióval rajtolt el Amerikában, majd a második hétvégén 42,1 százalékkal csökkent a bevétele. A Dínó tesó ehhez képest 39,1 millióval nyitott, a következő hétvégén 60,9 százalékkal csökkent a film iránti érdeklődés. Ha ez így folytatódik, hamar ki fog kopni a mozik műsoráról a legújabb Pixar-mű, ráadásul jövő héten jön a Star Wars: Az ébredő Erő, ami le fogja nyúlni a dinóktól az IMAX-vásznak nagy részét. Képkocka a Dínó tesó című filmbőlForrás: Fórum Hungarymiddleon2000837 Tizenhat világsiker után a Dínó tesó lehet a stúdió első olyan filmje, amely csak a DVD kiadásával, a televíziós sugárzásokkal hozhatja majd vissza az árát. A vártnál szerényebb fogadtatásban szerepet játszhat, hogy 2015 az első olyan év, amikor két Pixar-produkció is mozikba került, illetve a film kritikái sem voltak annyira túláradóan lelkesek, mint például az Agymanók esetében. Mi „óriási mellényúlás”-nak neveztük az őslényes mesét, és óva intettük attól a szülőket, hogy az óvodás gyerekeiket elcipeljék rá. Egyszerűen zseniális az Agymanókhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20150624-agymanok-kritika-inside-out-pixar.htmlMiért kell halálra paráztatni a gyerekeket?http://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20151203-miert-kell-halalra-paraztatni-a-gyerekeket-dino-teso-kritika-pixar.htmlNem kaptak rá az amerikaiak a félős dinórahttp://www.origo.hu/filmklub/blog/boxoffice/20151207-amerikai-boxoffice-az-ehezok-viadala-a-kivalasztott-krampusz-creed-dino-teso-ifjusag-macbeth.html
Vágólapra másolva!