Vágólapra másolva!
Erős német kormányt akarunk, és nem azért találkoztunk, hogy gyengítsük Angela Merkel kancellárt – jelentette ki Orbán Viktor, aki Horst Seehofer bajor tartományi miniszterelnökkel találkozott Budapesten. A két politikus szerint a menekültválságban a legfontosabb feladat, hogy helyreállítsuk a jogot, és betartsuk a szerződéseket. Ha ezt nem tesszük meg, azzal Európa sírját ássuk. 
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül21 bejegyzés
12:07
március 04, 2016
Vágólapra másolva!

Konferencia és sajtótájékoztató

Egynapos látogatást tesz Budapesten Horst Seehofer bajor miniszterelnök. A bajor Keresztényszociális Unió vezetője közös sajtótájékoztatót tart Orbán Viktorral a Parlamentben. Utána Kövér László és Balog Zoltán mellett beszédet mond az Andrássy-egyetemen rendezett magyar–bajor konferencián.

Horst Seehofer Orbán Viktor miniszterelnököt fogadja Münchenben 2014. november 6-án Forrás: MTI/EPA/DPA/Sven Hoppe
12:11
március 04, 2016
Vágólapra másolva!

Merkel legnagyobb bírálója

Seehofer pártja a kormányzó kereszténydemokraták partnere Berlinben, Seehofer ennek ellenére Angela Merkel német kancellár legnagyobb bírálója. A bajor politikus korábban helyeselte a magyar határkerítés megépítését, és azzal sem értett egyet, hogy a Keleti pályaudvarnál feltorlódott menekülteket tovább kell engedni Németországba. Tavaly pedig meghívta Orbánt a a bajor tartományi frakció ülésére.

12:13
március 04, 2016
Vágólapra másolva!

Berlin szerint provokáció

A Spiegel Online egy nappal a látogatás előtt megjelent cikkében "provokációnak" nevezte Seehofer látogatását. Horst Seehofer minden erejével és hatalmával menekültpolitikája átértékelésére akarja rávenni Angela Merkel német kancellárt. Ez pedig nemcsak a CSU-ra, hanem saját magára nézve is veszélyes - írta a lap.

A bajor tartományi miniszterelnököt néhány hete Vlagyimir Putyin is fogadta Forrás: MTI/EPA/DPA/Sven Hoppe

14:42
március 04, 2016
Vágólapra másolva!

Elkezdődött a sajtótájékoztató

Negyedóra késéssel elkezdődött Horst Seehofer és Orbán Viktor sajtótájékoztatója a Parlamentben.

14:44
március 04, 2016
Vágólapra másolva!

Nem Angela Merkelt akarják gyengíteni

Orbán Viktor azzal kezdte a köszöntőjét, hogy elmondta: mit nem csináltak a találkozón. A kormányfő ezt azzal indokolta, hogy még a találkozó kezdete elején voltak olyanok, akik megírták, miről tárgyaltak. 

"A beszélgetés célja nem az volt, hogy gyengítsük Németország kancellárját vagy kormányát" - jelentette ki Orbán Viktor. 

14:45
március 04, 2016
Vágólapra másolva!

Erős német kormányt akarunk

Orbán Viktor szerint Magyarország egy erős német kormányban és kancellárban érdekelt, és nem kíván részt venni a német választási kampányban. 

"Amit mondunk, azt nem befolyásolja a német belpolitika" - tette hozzá a magyar kormányfő. 

14:46
március 04, 2016
Vágólapra másolva!

Az okos magyar Münchenen keresztül megy Berlinbe

A magyar történelem azt tanította meg a magyaroknak, hogy az okos magyar mindig Münchenen keresztül megy Berlinbe. Ez jól mutatja, hogy a bajor–magyar kapcsolatoknak mindig is nagy jelentőségük volt - mondta Orbán, aki arra is utalt, hogy első magyar királyunk is egy bajor nőt vett feleségül. Ezután megköszönte Bajorország támogatását. 

14:47
március 04, 2016
Vágólapra másolva!

Köszönet Bajorországnak

Orbán Viktor azt is megköszönte Horst Seehofernek, hogy a migránsválságban Bajorország megértéssel fogadta Magyarország problémáit, és próbálta megérteni mindazt, amit a magyarok tesznek. 

14:48
március 04, 2016
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor angolra váltott

Valami probléma történt a tolmácsgéppel, ezért Orbán Viktor angolul folytatta a sajtótájékoztatót. 

14:50
március 04, 2016
Vágólapra másolva!

2300 bajor cég erősíti a barátságot

Németországon belül Bajorországgal kereskedünk a legtöbbet, az export folyamatosan növekszik, Magyarországon ma 2300 bajor cég működik - ismertette Bajorország és Magyarország kapcsolatát Orbán Viktor, aki ismét magyarra váltott. A miniszterelnök hozzátette: a magyar kormánynak négy nagy bajor céggel van stratégiai megállapodása. A találkozón a két politikus abban egyezett meg, hogy továbbra is fenntartják ezeket a jó kapcsolatokat. 

14:53
március 04, 2016
Vágólapra másolva!

Seehofer gratulált

A párbeszédnek nem létezik jó alternatívája az európai politikában - mondja a bajor miniszterelnök, aki elismeréssel szólt a magyar gazdaság teljesítményéről. 

14:55
március 04, 2016
Vágólapra másolva!

Meghívás Orbán Viktornak

Horst Seehofer reményét fejezte ki, hogy siker lesz a hétfői török-EU csúcs, és Merkelnek is sok sikert kívánt a tárgyalásokhoz. Hosszú távú megoldást kell találni a menekültválságra - tette hozzá a bajor miniszterelnök, aki meghívta magyar kollégáját szülővárosába, Ingolstadtba. 

14:55
március 04, 2016
Vágólapra másolva!

Jól jár az Andrássy-egyetem

Jelentős összeggel támogatja a bajor kormány a budapesti Andrássy-egyetemet - jelentette be Horst Seehofer.

Jelentős támogatást kap a budapesti Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetem, ahol tavaly Merkel kancellár is tartott előadást Forrás: Képszerkesztőség
14:57
március 04, 2016
Vágólapra másolva!

Meg kell védeni a határainkat

A kérdések következnek. A Magyar Televíziónak Orbán Viktor a hétfői török-EU csúcsról azt mondta: a törökökkel való megegyezés nem pótolja saját határaink megvédését, ami továbbra is szükséges. "Nem adhatjuk fel a törekvésünket, hogy Európa külső határait, ha kell, saját erőből megvédjük" - tette hozzá.

14:59
március 04, 2016
Vágólapra másolva!

A migránsok elfogadható száma: nulla

Orbán Viktor megerősítette, hogy anyagilag is hajlandóak vagyunk támogatni a törököket, a vízummentességről ugyanakkor kifejtette: a magyar álláspont szerint ezt először az ukránoknak kellene megadni.

Továbbá semmilyen olyan megállapodást nem támogatunk, amely Magyarországra szállítana át migránsokat Törökországból. "Ha valaki ezt szeretné, persze megteheti, de nekünk csak a nulla az elfogadható szám" - mondta a magyar miniszterelnök. 

15:01
március 04, 2016
Vágólapra másolva!

Sikert kívánnak Angela Merkelnek

A Reuters hírügynökségnek Horst Seehofer azt mondta: teljes szívéből sikert kíván Angela Merkel kancellárnak a menekültügy kezeléséhez. A sikerhez ugyanakkor azt is hozzátartozik, hogy a migránsok számát hosszú távon csökkenteni tudják, ezért az EU határait meg kell erősíteni. Amíg ez nem történik meg, addig viszont a bajor kormány támogatja a határok védését biztosító nemzeti döntéseket - tette hozzá.

Sok sikert kívántak Angela Merkelnek Forrás: AFP//John Macdougall
15:03
március 04, 2016
Vágólapra másolva!

Napi ötszáz menekült

A bajor kormányfő közölte, hogy Németországban ők fogadták be a legtöbb menekültet, még mindig naponta ötszázan érkeznek. Ez annak köszönhető, hogy a balkáni útvonal mentén fekvő országok ezt így intézték - magyarázta. Ellenőrizhető szabályokra van szükség, hogy kezelni tudjuk a helyzetet - mondta.

Menekültek ezrei vártak tavaly szeptemberben a Münchenbe induló nemzetközi gyorsvonatra a Keleti pályaudvaron. A jegyeket hiába vették meg, a hatóságok nem engedték fel őket a szerelvényre. Amikor a Keletit kiürítették, a migránsok spontán tüntetésbe kezdtek Fotó: Polyak Attila - Origo
15:06
március 04, 2016
Vágólapra másolva!

Szerződések nélkül Európa sírját ássuk

Az EU-ban két kultúra él egymás mellett: az egyik a szerződések betartásának kultúrája, a másik pedig a szerződések félretolásának kultúrája - válaszolta az ARD kérdésére Orbán Viktor. A magyar kormányfő szerint azonban ez nem csak a menekültválságra igaz. 

Ha az Európai Unióban engedjük, hogy tovább terjedjen a szerződések be nem tartásának kultúrája, azzal megássuk Európa sírját - tette hozzá Orbán, aki szerint azért olyan jó a kapcsolatunk Bajorországgal, mert mindketten be akarjuk tartani a szerződéseket. 

15:08
március 04, 2016
Vágólapra másolva!

Nem vagyunk egyedül a véleményünkkel

Amikor Európa nem tartotta be a szerződéseket, abból mindig nagy baj lett - mondta Orbán. Horst Seehofer látogatása abban erősített meg, hogy ezzel a véleményünkkel nem vagyunk egyedül - jelentette ki a magyar kormányfő. Orbán Viktor szerint az unióban nem politikai konfliktus van, hanem az, amit ez a két eltérő álláspont okoz. 

15:10
március 04, 2016
Vágólapra másolva!

Seehofer: Helyre kell állítani a jogot

Horst Seehofer megerősítette, hogy a jog helyreállítása számára is a legfontosabb feladat, amit hónapok óta képvisel. Erről fog az Andrássy-egyetemen tartott előadásán is beszélni. Ráadásul a bajor kormányfő szerint a lakosság is ezt várja el a politikusoktól. 

15:13
március 04, 2016
Vágólapra másolva!

Kritika az Európai Bizottságnak

"Soha nem értettem meg, miért nem nyújtottunk már korábban sokkal több segítséget azoknak az országoknak, amelyek Európa külső határait védik" - mondta a bajor kormányfő. Seehofer kritizálta az Európai Bizottságot, mert csak most márciusban dönt a Görögországnak nyújtandó logisztikai segítségről.