A díjat a magyar szabadalmi rendszer centenáriumi évében alapították, a kimagaslóan sikeres feltalálói tevékenység valamint a kiemelkedő színvonalú és hatékonyságú iparjogvédelmi munkásság elismerésére. A honoris causa Jedlik Ányos-díjat pedig azon kiemelkedő személyiségek kaphatják meg, akik közéleti tevékenységükkel, életművükkel nagyban hozzájárultak a hazai szellemi tulajdonvédelmi kultúra és tudatosság fejlődéséhez.
Több mint egy évszázad adatai
Az intézmény 1896. március 1. és 2015. december 31. között 396 ezer szabadalmi bejelentést fogadott, melyek alapján több mint 233 ezer oltalmat adott meg. 2004 óta 25 ezer európai szabadalmat hatályosítottak Magyarország területére. A védjegybejelentések közül több mint 100 ezret vezettek be a lajstromba, a megadott formatervezési (korábban ipari) minták száma 10 ezer körüli, a használati minták száma pedig 5 ezer körül alakult.
A Belső Piaci Harmonizációs Hivatal által fogadott ügyekkel együtt az 1996. január 1. óta beérkezett, Magyarországon is érvényes kérelmek száma a védjegyek tekintetében megközelítette az 1,2 milliót, a mintaoltalmak terén pedig meghaladta a 950 ezret. Az elmúlt év végén több mint 106 ezer nemzetközi védjegy volt érvényben Magyarországon.
Fennállásának 120 éve alatt a hivatal mindig igyekezett megfelelően alkalmazkodni a gyakran változó társadalmi-gazdasági körülményekhez, a hazai és nemzetközi iparjogvédelmi tendenciákhoz. Főként az utóbbi évtizedekben lépett elő a legfontosabb célok közé az ügyféligények magas szintű kiszolgálása.
Ennek elérése érdekében a hivatal folyamatosan fejleszti az eszköztárát, infrastruktúráját, és gondoskodik a munkatársak legmagasabb szintű szakmai felkészültségének megszerzéséről, mindezt a már fél évtizede elnyert ISO 9001, 20000, 27001 minőségbiztosítási és biztonsági szabványok szerinti tanúsítás keretei között.
A Jedlik Ányos-díj idei kitüntetettjei
DR. CZIBULA LÁSZLÓ ny. osztályvezető, kutató, Richter Gedeon Gyógyszerészeti Gyár Nyrt.
DR. HEBLING JÁNOS fizikus, a Pécsi Tudományegyetem Fizikai Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára
DR. MARTON L. CSABA agrármérnök, az Akadémia Mezőgazdasági Intézetének osztályvezetője
ŐRI JÁNOS magyar és európai szabadalmi ügyvivő, a Szabadalmi Ügyvivői Kamara elnökségi tagja
DR. SZÁNTAY CSABA (1928-2016) vegyészmérnök, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja
Honoris causa Jedlik Ányos-díjasok
DR. MAJOR ISTVÁN ny. genfi WTO-nagykövet
DR. ORMOS PÁL biofizikus, az MTA rendes tagja, a Szegedi Biológiai Központ főigazgatója