Lázár: Orbán nem haragszik Áderre

Események

Lázár János sajtótájékoztatója
Lázár János
Vágólapra másolva!
Sok jóra számítunk, ha Hillary Clinton lesz az Egyesült Államok elnöke - mondta Lázár János az 50. Kormányinfón. A Miniszterelnökség vezetője többször is kihangsúlyozta: csak 2017 februárjában kerül napirendre, hogy a Fidesz kit jelöljön köztársasági elnöknek.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül66 bejegyzés
15:25
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Kereszttűzben a vasárnapi bérpótlék

Megkérdezzük, hogy milyen megállapodás körvonalazódhat a vasárnapi bérpótlék ügyében.

Egyelőre nem lehet tudni, mi lesz a vasárnapi bérpótlékkal Forrás: MTI/Kollányi Péter
15:28
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Mérlegen az Európai Bizottság javaslata

Költségvetési kiigazítást javasolt a szerdán elfogadott országspecifikus ajánlásaiban az Európai Bizottság a magyar kormánynak a középtávú céloktól való jelentős eltérés fokozott kockázata miatt. Megkérdezzük, lesznek-e megszorítások.

Lázár János csütörtökön 50. alkalommal tartja meg a Kormányinfót Forrás: MTI/Soós Lajos
15:30
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Bill Clinton kijelentéseiről is kérdezünk

Arról is megkérdezzük Lázár Jánost, mit gondol Bill Clinton legutóbbi kijelentéséről.

Bill Clinton szerint putyini rendszer épül Magyarországon Forrás: AFP/Mario Tama
15:35
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Mekkora béremelés lehet az egészségügyben?

Még az idén elindulhat az egészségügyben foglalkoztatottak bérfelzárkóztatása. A szakdolgozóknál például átlagosan 20 százalékos bérfejlesztés várható – mondta Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke. Vajon tényleg ekkora béremelés jöhet?

Ismét téma lesz az egészségügyi béremelés Forrás: MTI/Komka Péter

15:42
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Késéssel kezdődött az 50. Kormányinfó

Az 50. Kormányinfó is késéssel kezdődött.  

15:45
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Közel 5000 kérdés

Lázár János megköszönte a sajtó eddigi érdeklődését a Kormányinfók iránt, amelyeken közel 5000 kérdés hangzott el.

Az 50. Kormányinfó Forrás: Origo
15:46
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Szövetségeseket gyűjtünk

Lázár János azt mondta, a bevándorlás ügyében Szegeden tartanak belügyminiszteri konferenciát. Ennek egyik célja, hogy Magyarország szövetségeseket gyűjtsön Schengen 2 mellé. 

15:48
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Ez Amerika meggyőződése

A Miniszterelnökség vezetője arról is beszélt, hogy több, Magyarországot érintő elítélő nyilatkozat született az utóbbi napokban. Hazánk Ausztriával együtt a bevándorlás útjában áll - tette hozzá. Lázár szerint ez ellentétes az USA politikájával is. Az amerikai politika lényege, hogy muszlim bevándorlók jöjjenek Európába - mondta a miniszter. 

15:51
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Orbán Soros legfőbb ellensége?

Lázár János szerint ezzel szemben Európa határait meg kell védeni. Soros György is többször beszélt az európai bevándorláspolitika liberalizálásról. Lázár szerint Soros a Clinton-házaspár mecénása, Magyarországon is strómanokat gyűjt magának. Ez egy kifejezetten veszélyes jelenség - tette hozzá. Magyarországnak valóban van vitája bizonyos amerikai politikai körökkel - mondta Lázár. Soros György többször elismerte, hogy Orbán Viktor politikája a legfőbb ellensége - tette hozzá.

Soros György, magyar származású milliárdos befektető Forrás: Business Insider

15:53
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Szervezett akció zajlik

A bevándorlás egy szervezett dolog, amit jól mutat, hogy 1,5 millió illegális migráns hatmilliárd dollárt fizetett ki az embercsempészeknek - mondta a miniszter. Lázár János szerint az Országgyűlésben jelenleg is zajlik a bevándorlás új szabályozásának a vitája.

A Spielfeldi menekülttábor az osztrák-szlovén határon Fotó: Polyák Attila - Origo
15:55
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Közel 12 ezer illegális átlépő

A magyar kormány készül a népszavazásra, ezért egy tájékoztatás zajlik most - mondta a miniszter. Lázár János bejelentette, hogy 2016. május 17-ig 11 840 ember lépett be illegáisan az ország területére.

A kényszerbetelepítés elleni népszavazáson való részvételre felhívó óriásplakát Debrecenben Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt
15:58
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Jövő héten véglegesítenek

A kormány jövő heti ülésén terítéken lesz a 2017-es büdzsé. A költségvetés célja a lehetőségteremtés a felzárkózásra - mondta Lázár János. A Miniszterelnökség vezetője szerint a kormány a jövő héten véglegesíti az álláspontját a büdzséhez benyújtott módosító javaslatokról. 

15:59
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Maradnak az életpályamodellek

270 milliárddal több jut jövőre oktatásra és 130 milliárddal több egészségügyre - jelentette be Lázár. Szólt arról is, hogy folytatódnak az életpályamodellek, valamint több nagyobb infrastrukturális beruházás is.

Képünk illusztráció Forrás: Dreamstime
16:01
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Lázár: Siker a közmunkaprogram

Az Európai Bizottság véleményéről azt mondta Lázár János, hogy a kormány mindent megtesz az alacsony keresetűek helyzetének javítására. Folyamatosan csökken a közfoglalkoztatottak száma, ami azt mutatja, hogy évente tízezrek kerülnek a munkaerőpiacra. Mindez azt bizonyítja, hogy sikeres a közmunkaprogram. 

16:04
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Ezért lassult a növekedés

Az idei első negyedéves gazdasági növekedési adattal kapcsolatban azt mondta Lázár, a visszaesés több feltételezést megcáfolt. Az okokat pontosan meg kell érteni, így például voltak olyan cégek, ahol jelentős átalakítások voltak az év első felében. Az uniós forrásokat illetően tavaly 480 milliárdot, míg idén csak 200 milliárdot fizettek ki.

Egy dolgozó alumínium hengerfejeket pakol egymásra a Nemak Győr Kft. győri üzemében. Forrás: MTI/Krizsán Csaba
16:05
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Három százalék

Lázár János arról is beszélt, hogy nem becsülik alá az első negyedéves gazdasági adatot, hanem egy olyan munkát kezdtek, amivel 3 százalékos tartományba nőhet a büdzsé. 

16:07
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Orbán 2017 februárban kezdi a konzultációt

Rubovszky György kijelentéséről azt mondta, hogy a Fidesz elnöke nagyon hosszú konzultációt folytat az adott személyről annak érdekében, hogy olyan javaslatot tegyen, amit a frakció elfogad. Most is ez fog történni, a miniszterelnök 2017-ben kezdi meg a konzultációkat a köztársasági elnökjelöltről - mondta Lázár János. 

16:10
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

15 milliárdos zöldrehabilitáció a Ligetben

A Liget-projektről azt mondta a miniszter, hogy teljesen meg fog újulni a Városliget, így növekedni fog a zöldfelület, és csökkenni a beton. Baán László kormánybiztos kiválasztotta azt a magyar tervezőcsapatot, amely részt vesz a Liget rekonstrukciójában. 1000 új fát ültetnek, és 600 fát rehabilitálnak. Mindez 15 milliárd forintba kerül majd - mondta a miniszter.

Lázár János szerint okafogyott a Ligetvédők demonstrációja Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt
16:11
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Döntenek a fővárosi pályaudvarokról

A Nyugati, a Déli és a Kelenföldi pályaudvar sorsáról a jövő heti kormányülésen dönt majd a kabinet - jelentette be Lázár János.  

16:14
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

240 milliárdos bevétel

Lázár János arról is beszélt, hogy május végén folytatódnak a földárverések. 60 ezer hektár kerül kalapács alá. Eddig 10 ezer gazda szerzett tulajdont - tette hozzá. 240 milliárd forint folyt be eddig a földeladásokból, amiről a jövő héten dönt a kabinet. 8100 gazda kap hitelt.  

16:15
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Jön a mezőhegyesi-törvény

Lázár János arról is beszélt, hogy rendeződik a mezőhegyesi birtok helyzete is, mivel mintagazdaság lesz belőle, aminek törvényi garanciája is lesz. Körülbelül 8 ezer hektáron termelhet majd a birtok. 

16:18
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Tesztpálya lesz Zalaegerszegen

Lázár János arról is beszélt, hogy a kormány a kis- és középbirtokosokat akarja támogatni, és a pályázatok is ennek alapján íródnak ki. A kormány döntött arról is, hogy Vígh László és Balaicz Zoltánnal való egyeztetések alapján egy járműipari tesztpálya lesz Zalaegerszegen.

Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond A jövő autói című konferencián Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd
16:20
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Új ipari központot akar a kormány

A Miniszterelnökség vezetője arról is beszélt, hogy azért esett a választás Zalaegerszegre, mivel korábban súlyos gazdasági veszteségeket szenvedett el a város. Szeretné a kormány, ha a város egy új járműipari központ lenne - tette hozzá.

16:23
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Növekedés: nem módosít a kormány

Valószínűleg nem fordul elő még egyszer olyan visszaesés, mint ami az első negyedévben volt - mondta Lázár János. A kormány nem módosít az idei növekedési kilátásain - tette hozzá. 

16:24
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Gyorsítás

A kormány foglalkozik olyan kérdésekkel, mint például a tőzsde megerősítése - mondta a miniszter. Lázár János szerint a kormány gyorsítani szeretné az uniós források lehívását.

Budapesti Értéktőzsde 2016 április 5-én Fotó: Szabó Gábor - Origo
16:28
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Így segítenék a gazdákat

Lázár János arról is beszélt, hogy a kabinet a hitelezés terén is gyorsításra készül, 700-800 milliárd forint fog kikerülni a gazdaságba a következő félévben. A Tesco esetleges kiszorításáról azt mondta, az összefüggésben áll a magyar agráriummal. A magyar gazdáknak nem tudunk segtíeni, amíg nincsen meghatározó magyar kiskereskedelmi lánc.

Képünk illusztráció Fotó: Bielik István - Origo
16:30
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Az osztrák példa

Lázár János szerint meg fogják vizsgálni, hogyan lehetne a kiskereskedelmi szektorban esélyt teremteni a magyar termékeknek, így a magyar gazdáknak. Az elmúlt egy esztendő kritikus volt a tejtermelők számára. Ausztriában ezt úgy kezelik, hogy az ottani kiskereskedelmi szektor átmenetileg lemond valamennyi profitról a termelők javára - mondta a miniszter. 

16:31
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

A Kovács Béla-szál

Lázár János a Lengyelországban őrizetbe vett politikusról azt mondta, lehet köze Kovács Béla ügyéhez.

Kovács Béla Fotó: Pályi Zsófia - Origo
16:34
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Valakik nyugat felé mennek

Lázár János az elszivárgó menekültekről azt mondta, akiket meg tudunk állítani a határ térségében, azok valóban nem választják a hivatalos belépés lehetőségét. Vannak olyanok, akik nyugat felé elhagyják az országot.  

16:35
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Nem lehet zárt tábor

Lázár János arról is beszélt, hogy a mostani európai szabályok alapján nem lehet a menedékkérőket zárt táborban tartani.

A Körmendi Rendészeti Szakközépiskola területén lévő ideiglenes befogadótáborban elszállásolt migránsok egy csoportja sétál a városban Forrás: MTI/Varga György
16:38
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Szigethalom

Lázár János hosszasan beszélt a szigethalmi földszennyezésről. 

16:41
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Politikai szál

A Miniszterelnökség vezetője szerint a szigethalmi ügynek politikai szála is van. Az ilyen illegális helyeknek és rossz építményeknek a helyzetét rendezni kell környezetvédelmi szempontok miatt is. 

16:44
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Erre számít Lázár János

Lánczi Andrásról azt mondta Lázár János, hogy az egyetemeken zajló tudományos kutatásokat nem kommentálhatja. A korrupcióról azt mondta, hogy a következő két évben a Fideszt rendszeresen fogják támadni korrupciós ügyekkel. Az uniós források területén sok olyan lépést tett a kormány, ami segíti az átláthatóságot. Mindig lehet kritikával élni, a mindenkori végrehajtó hatalomnak pedig el kell számolnia - mondta a Miniszterelnökség vezetője.

Képünk illusztráció Fotó: Szabó Gábor - Origo
16:46
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Nincs türelem a korrupcióval szemben

Az állam Magyarországon nem korruptabb, mint bármelyik térségbeli állam - mondta Lázár. Semmiféle türelemnek nem adunk teret a korrupciót illetően. Jól láthatóan az ellenzéki pártok ezzel fognak kampányolni 2018-ban - tette hozzá. 

16:48
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Nem használ Lázár tiltása

Azt szeretnénk, hogy azok, akik Magyarországon gazdasági tevékenységet folytatnak, adózzanak. Lázár János elmondta, hogy kollégái közül is többen használják az Ubert a tiltás ellenére.

A taxisok nem kerülhetnek hátrányba - mondta Lázár János Forrás: MTI/Máthé Zoltán
16:51
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

EU-ajánlások

300 milliárdos megszorítást javasolt az Európai Unió, Lázár János szerint erre semmi szükség nincs. Az elmúlt hat évben az EU egyetlen jóslata sem vált be a magyar gazdasággal kapcsolatban. Kizárt, hogy emiatt jövőre túlzottdeficit-eljárás induljon Magyarország ellen - mondta a miniszter az Origo kérdésére.

16:52
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Hamarosan bejelentik az egészségügyi béremelést

Külön tárgyal a kormányzat az egészségügyi szakdolgozókkal és az orvosokkal. Mindkét tárgyalás a végéhez közeledik. Szeretnének jelentős béremelést, de a teljesítőképességnek vannak határai. Hamarosan bejelenthetik az eredményeket - mondta Lázár János.

16:53
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Vasárnapi bérpótlék

A vasárnapi bérpótlék esetében a kormány lát esélyt arra, hogy a munkaadók és a munkavállalók maguktól megállapodjanak. Egyelőre nem szólnak bele ebbe a kérdésbe.

16:54
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Tarlóst is meghívják

Lázár János úgy tudja, Orbán Viktor heti rendszerességgel egyeztet Tarlós Istvánnal a Budapesttel kapcsolatos ügyekről, ezért valószínű, hogy a jövő heti kormányülésre meghívják a főpolgármestert.

16:56
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Fontos a partnerség Amerikával

Nem tenne egyenlőségjelet Lázár János az amerikai kormányzat és a Soros György által irányított politikusok közé. Magyarország a jó partnerségre törekszik, mondta a miniszter.

16:58
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Helyi referendumok kellenek

Az összes kérdést lezárta a kormány a Liget-projektet illetően, így 2018-19-re megvalósulhat a beruházás - mondta Lázár János. A Miniszterelnökség vezetője szerint az európai és a nemzetközi baloldal rendkívül aktív a bevándorlást illetően, így a legújabb javaslatuk alapján bármelyik város behívhat menekülteket, ha megkérdezik az embereket. 

17:00
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Zuglóban is jöhetnek bevándorlók

Zuglóban is felmerült, hogy bevándorlók kapjanak lakást egy előterjesztés alapján - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő. 

17:03
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Körültekintő beszélgetések

Lázár János elmondta, a Fidesz-frakció jelöl majd egy köztársasági elnököt. A miniszterelnök körültekintő beszélgetéseket folytat arról, hogy ki legyen az államfő. 

17:05
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Orbán nem haragszik Áderre

Orbán Viktor nem orrolt meg Áder Jánosra - mondta Lázár János.

Orbán Viktor és Áder János Fotó: Tuba Zoltán - Origo
17:07
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Szabad véleménynyilvánítás

A kormány a tájékoztatókampányról majd csak a végén számol el, de maximum hárommilliárd forint lehet - mondta Kovács Zoltán. Lázár János a plakátrongálásokról azt mondta, hogy a magyar emberek véleménynyilvánítása szabad. 

17:11
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Informálisan sem beszéltünk

Lázár János arról is beszélt, ő a legstabilabb kormányülésre járó, mivel ő készíti elő a napirendet. Még informális módon sem beszéltünk, ki legyen az új államfő - mondta Lázár.

Orbán Viktor és Lázár János Forrás: MTI/Kovács Tamás
17:14
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Kávéházi ország

Nem volt megalapozott Rubovszky György véleménye. Erről az jut eszembe, hogy egy kávéházi ország vagyunk - mondta Lázár János. Nem hiszem, hogy Rubovszky György házszabálysértésre buzdított volna - fogalmazott a miniszter.

17:16
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Orbán idén ezzel nem foglalkozik

2016-ban nem kívánunk foglalkozni a köztársasági elnökjelöléssel, Orbán Viktor nem foglalkozik ezzel a kérdéssel - mondta Lázár János. 

17:18
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Brüsszel nem jelzett

A Miniszterelnökség vezetője elmondta, Brüsszelből semmilyen véleményt nem kaptak a plakátkampánnyal kapcsolatban.

A kényszerbetelepítés elleni népszavazáson való részvételre felhívó óriásplakát Debrecenben Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt
17:20
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Nem kerül 90 milliárdba

Az úszó-vb nem kerül majd 90 milliárd forintba - mondta a miniszter. Összesen 75 milliárdba kerül majd a teljes program, de ebben olyan fővárosi fejlesztések is benne vannak, amikre szükség lett volna. 

17:23
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Sok jóra számít Lázár

Sok jóra számítunk, ha Hillary Clinton lesz az Egyesült Államok elnöke - mondta Lázár János.  

17:25
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Minden gyerek megtanulhat úszni

A kormány célja, hogy minden gyerek megtanuljon úszni, így egészségesebb lehet az ország - mondta Lázár János az úszó vb jövendő hasznával kapcsolatban. Olyan haszna is lehet a vb-nek, hogy a világ több napig Magyarországra fog figyelni. Nem pénzügyi befektetés egy sportlétesítmény - mondta Lázár János.

Az épülő Dagály uszoda Fotó: Szabó Gábor - Origo
17:27
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Ismét téma az államfő

Ismét előkerült a köztársasági elnök ügye, de Lázár János nem foglalkozik a kérdéssel. 

17:31
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Több szántó nyert

Az agrárpályázatokon több szántó nyert, mint a gyepes terület - mondta Lázár János. Az ökológiai gazdálkodáson pedig mindenki nyert - tette hozzá. 

17:33
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Egyelőre nem lesznek új alkotmánybírók

Lázár János az Alkotmánybíróság hiányzó posztjairól azt mondta, hogy a Fidesz egyedül nem tud bírót választani, és az egyeztetések nem vezettek eredményre. 

17:35
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Nem nőtt a terrorfenyegetettség

Lázár János arról is beszélt, hogy a Honvédkórház a NATO-kötelezettséget többek között úgy teljesíti, hogy kurd katonákat ápol. Az ország terrorfenyegetettsége ettől még nem nőtt.

A Honvédkórház épülete Forrás: MTI/Lakatos Péter
17:39
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Muszlim bevándorlók

Lázár János arról is beszélt, hogy Soros György meggyőződése, hogy Európának muszlim bevándorlókra van szüksége. 

17:42
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

A HM állta a kerítésépítés költségeit

Lázár János arról is beszélt, hogy a kerítésépítés költségeit a Honvédelmi Minisztérium állta. A miniszterelnök is kérte a tételes költségelszámolást.

Katonák határzárat építenek a horvát-magyar határon, Zákány közelében Forrás: MTI/Varga György
17:45
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Ratifikáció kell

A Miniszterelnökség vezetője az USA-EU szabadkereskedelmi megállapodásról azt mondta, hogy tagállami ratifikáció nélkül nem dönthet erről a kormány. 

17:48
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Nem az állam alkalmazottai

Az önkormányzati dolgozók nem tudnak a kormány ellen sztrájkolni, mivel nem az állam alkalmazottai - mondta Lázár János. A miniszter bízik benne, hogy az önkormányzatok megállapodnak a dolgozóikkal. 

17:49
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Részvétnyilvánítás

A magyar kormány kifejezte a részvétét a repülőgép-balesetben elhunytak hozzátartozóinak - mondta Lázár János.   

17:52
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Nincs egyenlőség

Bízom benne, hogy az amerikai politikai vélemény pénzért nem vehető meg - mondta Lázár János, aki bízik benne, hogy tiszteletben tartják a magyar emberek véleményét. Nem lehet egyenlőségjelet tenni Soros György és az amerikai kormány álláspontja között. 

17:55
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Ötletpályázat

Lázár János arról is beszélt, hogy csupán egy ötletpályázat zárult le a Ligettel kapcsolatban, konkrét kivitelezés csak később lesz. Így a Csontváry múzeumra is ötleteket várunk, hasonlóan az I. világháborús emlékműre - tette hozzá. 

17:56
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Lázár nem lesz államfő

Lázár János szerint ő biztosan nem lesz köztársasági elnök. 

18:02
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Boldoggá avatás

A Miniszterelnökség vezetője arról is beszélt, boldoggá avatásokról tud a Vatikán részéről. A Mindszenty-ügy hosszú ideje áll. Decemberben lesz IV. Károly 100 éves koronázási évfordulója. A kormány fontosnak tartja Mindszenty emlékének ápolását. 

18:04
május 19, 2016
Vágólapra másolva!

Vége

Véget ért az 50. Kormányinfó.