Ban Ki Mun újabb terrortól tart

Ban Ki-mun Shaikh Sabah Khalid Al-Hamad Al-Sabah Valerie Amos UN Kuwait International Humanitarian Pledging Conference for Syria SQUARE FORMAT KUWAIT CITY, KUWAIT - MARCH 30: UN Secretary General Ban Ki-moon (C) is seen during a joint press conference wit
Ban Ki Mun
Vágólapra másolva!
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár azt kérte a Biztonsági Tanácstól, hogy további katonai erőkkel erősítsék meg az ENSZ mali misszióját a világszervezet létesítményei ellen elkövetett újabb terrorakciók után.
Vágólapra másolva!

Stephane Dujarric, a főtitkár szóvivője azt mondta: Ban Ki Mun 2049 katonával és 480 rendőrrel gyarapítaná az ENSZ mali missziója, a MINUSMA keretében békefenntartó küldetést teljesítő mintegy 12 ezer katonát. Gyorsreagálású erőkről, repülőgépekről és olyan katonákról lenne szó - mondta a szóvivő -, akiket a konvojok biztonságának a védelmére képeztek ki.

Ban Ki Mun Forrás: AFP/2015 Anadolu Agency/Jaber Abdulkhaleg

Dujarric szerint a nyugat-afrikai országban rendkívüli mértékben romlott a biztonsági helyzet, ez teszi szükségessé a misszió megerősítését. A hírügynökségek jelentették, hogy csütörtökön a Gao városában lévő egyik ENSZ-létesítmény elleni támadásban egy kínai békefenntartó életét vesztette, további három pedig súlyosan megsebesült egy terrorista támadásban.

Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat észak-afrikai szárnya (AQIM) egy nappal korábban a nyugat-afrikai Mali északi részén lévő két ENSZ-létesítmény elleni támadások elkövetőjeként jelentkezett. Az ENSZ aknamentesítő szolgálatát (UNMAS) kis kaliberű fegyverekkel támadták meg kedden Gao egy másik részén, két mali biztonsági őrt és egy nemzetközi szakértőt öltek meg. Az AQIM közösségi hálókon közzétett közleménye szerint a támadásokat a "megszálló keresztes erők" elleni harc keretein belül hajtották végre.

Mali északi részét 2012 márciusában iszlamista kormányellenes lázadók szállták meg, és az év végéig az ellenőrzésük alatt tartották. Egy francia vezetésű hadművelettel kiűzték őket onnan, de a fegyveres konfliktus nem szűnt meg, és a térségben maradt francia csapatok az ENSZ-erőkkel szövetségben azóta is próbálják stabilizálni az országot.

Mali kormánya békeszerződést írt alá tavaly a felkelőkkel, de ez nem akadályozza meg a Burkina Fasóban és az Elefántcsontparti Köztársaságban is tevékenykedő iszlamista fegyveresek abban, hogy időről időre támadásokat hajtsanak végre.