Harrison Ford már mosogatott is Budapesten

Harrison Ford
Vágólapra másolva!
Harrison Ford aktívan töltötte az első hétvégéjét Magyarországon, szombaton bringaboltba ment, bort kóstolt és steaket vacsorázott, vasárnap délelőtt pedig Kisoroszi környékén bringázott. Az RTL Klub híradója jóvoltából újabb részletek derültek ki a hétvégi kerékpártúráról, és most már azt is tudjuk mivel töltötte a hétfő reggelét. Han Solo megformálója vasárnap eldőlt a biciklijével, ezért azt hétfő reggel visszavitte átvizsgálásra a szaküzletbe – mesélte az RTL Klubnak Tordai Csaba üzletvezető. A csaknem kétmillió forintot érő biciklit a tengerentúlról hozta magával, a tavalyi repülőgép-balesete óta írták elő neki a kerékpározást, ezzel építi az izmait, de szereti is a tekerést, mert így különféle helyekre juthat el, például a sztárok által nem éppen sűrűn látogatott Kisorosziba. Ford kávét is főzött a bringabolt eladóinak, és még azt sem hagyta, hogy a dolgozók mossák el a poharakat. Ő maga ragadott meg hármat. A hollywoodi szupersztár eddig is úgy viselkedett nálunk, mint egy átlagember, de ez a kedvesség már tényleg rendkívül szokatlan. Hány átlagembernek jutna eszébe, hogy miután betért egy üzletbe, kávét főzzön az eladóknak, és még a csészéket is ő tisztítsa meg? A Szárnyas fejvadász 2 forgatása miatt szintén Magyarországon tartózkodó Jared Leto is nekiállt a testedzésnek, ő egy budapesti falmászóklubot látogatott meg – derült ki a Monkey Boulder falára posztolt képből.   Harrison Ford benézett egy budapesti bicikliboltbahttp://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20160910-harrison-ford-benezett-egy-budapesti-bicikliboltba-jared-leto-szarnyas-fejvadasz-2-ryan-gosling.htmlHarrison Ford Kisorosziban bicajozotthttp://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20160911-harrison-ford-kisorosziban-bicajozott-szarnyas-fejvadasz-2-racz-fogado-indiana-jones-han-solo.htmlHarrison Ford magyar kutyusokkal mosolygotthttp://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20160912-harrison-fordot-magyar-kutyak-kesztettek-mosolygasra-szarnyas-fejvadasz-2-kisoroszi-denis.html
Vágólapra másolva!