Európa simán lenyomja idén az amerikai részvényeket

ugrás csúcs kockázat szakadék hangulat siker öröm
Vágólapra másolva!
Ahogy az új amerikai elnökséggel kapcsolatos rövid távú bizonytalanságok fokozódnak, úgy kapaszkodhatnak föl az európai részvények amerikai társaikhoz – mondja a Goldman Sachs elemzője.
Vágólapra másolva!

A Stoxx Europe 600 Index osztalékokkal együtt 8 százalékos hozamot generálhat 2017 végére, köszönhetően a gyenge eurónak, az erős globális növekedésnek, valamint a talpra álló olajárnak – mondja Christian Mueller-Glissmann, a Goldman Sachs vezető portfólió stratégája.

Ezzel szemben az S&P 500 indexnek a bank mindössze 4 százalékos hozamot jósol, ahogy az amerikai gazdasági növekedéssel kapcsolatos várakozások elhalványulnak, visszafogva a részvénypiaci ralit. A fenti számok helyi fizetőeszközökben értendők – írja a Bloomberg.

Noha az amerikai részvények is erősödés előtt állnak, nem annyira, mint az európai papírok – mondja Mueller-Glissmann. Jelenleg

az adócsökkentések és a fiskális élénkítés kilátásai fűtik az optimizmust az USA-ban, de ezek az idei év során felhígulnak majd.

A banknál éppen ezért arra számítanak, hogy a 2017-es környezet megágyaz az európai részvények izmosodásának.

Globális részvényláz

A globális részvények Donald Trump megválasztása óta emelkednek, az S&P 500 és a Dow Jones Industrial Average pedig új csúcsokat ért el az év első hónapjában, ahogy a befektetők fellelkesedtek attól, hogy az új elnök lendületet ad majd az amerikai gazdaságnak. Jóllehet az USA-ban talán kissé túl messzire is ment az optimizmus, az európai exportőrök továbbra is haszonélvezői lehetnek az erős dollárnak és a gyenge eurónak – hangsúlyozta a Goldman elemzője.

A Stoxx 600 index teljesítménye Forrás: Investing.com

Ráadásul igen nehéz lesz Trump számára, hogy minden ígéretét beváltsa, ha a kamatok emelkednek, az értékeltségek pedig extrém magasak – tette hozzá Mueller-Glissmann. Ebből következik, hogy a Goldmannál

a következő 12 hónapra felülsúlyozzák az európai részvényeket

és alulsúlyozzák az amerikai papírokat. Három hónapos időtartamra azonban még semleges pozíciót vesznek fel a banknál a Stoxx 600-ra, miközben felülsúlyozzák az S&P 500-at.

Európai esélyek

Erre az évre

a bankszektor a Goldman egyik nagy kedvence az európai mezőnyben,

mivel a pénzügyi cégek profitálhatnak a meredekebb hozamgörbékből. A befektetők éppen ezért bankpapírokat vehetnek annak érdekében, hogy fedezzék portfólióik érzékenységét a magasabb kamatokkal szemben – mondta az elemző. Más stratégák mindeközben arra figyelmeztettek, hogy a bankok és kötvényhozamok közti kapcsolat végül majd elhalványul.

A Goldman előrejelzése szerint a Stoxx Europe 600 Index 380 ponton fejezi majd be az évet, ami 3,7 százalékkal lenne magasabb a pénteki záró értéknél. Ezzel szemben az S&P 500 index 2300 ponton zárhatja 2017-et – a mutató pénteken 0,09 százalékos csökkenéssel 2294,69 ponton állt.