Vihar előtti csend uralkodik a Wall Streeten

tornádó vihar armaggedon kilátás hangulat csúnya fekete
Vágólapra másolva!
A piaci félelmet mérő VIX index manapság rendkívül alacsony szinteken mozog, ami alapvetően egy nyugodt piac előképét festené le. Tekintve azonban a Wall Street jelenlegi kedélyállapotát, a 20 pont alatti mutató sokkal inkább a vihar előtti csendet jelentheti.
Vágólapra másolva!

A CBOE Market Volatility Index (VIX) közép-európai idő szerint szerda délután 10,8 körül állt, és csökkent a hétfői 11,8 ponthoz képest. A VIX egyébként a következő 30 nap várható volatilitását méri az S&P 500 index opciós szerződései alapján. Az alacsony érték nyugodt piacot vetít előre, míg a magas elvben azt jelenti, hogy fokozódik a bizonytalanság – írja a MarketWatch.

A manapság tapasztalható szintek pedig igencsak eltérnek a standard mozgástól a VIX 20 pontos átlagához képest. Ráadásul a mutató csak nagyon ritkán megy a 10-es érték alá, de már a 11,8 is szokatlanul alacsony szint volt – mondta Nick Colas, a Convergex vezető piaci stratégája.

Vészjósló nyugalom

Jóllehet a volatilitás hiánya általában igen jó hír a befektetők számára, akik irtóznak a nyugtalanságtól, mivel a VIX negatív korrelációt mutat a részvénypiaci hozamokkal, megalapozott lehet a félelem, hogy

a mostani nyugalom akár egy közelgő rázkódás előjele is lehet.

A teljes képhez hozzátartozik, hogy VIX minden év januárjában hajlamos kiugróan magas vagy alacsony szinteket megütni. Az eddigiek alapján úgy tűnik, a mostani értékek inkább az utóbbi kategóriába tartoznak – jelezte Colas.

A CBOE Volatility Index (VIX) alakulása Forrás: Investing.com

Ezzel párhuzamosan az S&P 500 index részvényei 17-szeres áron forognak az idei évre várt vállalati eredményekhez viszonyítva, ami

szintén arra utal, hogy beüthet egy jelentősebb korrekció.

Mindazonáltal a részvénypiac legnagyobb ellensége éppen az a személy, aki közelmúlt raliját fűtötte: Donald Trump.

Konkrétumokra várva

Colas hangsúlyozta, a cégénél a kereskedők úgy vélik, a választások utáni rali során kissé előreszaladtak a befektetők. Noha 2017-re még mindig pozitívak a várakozások, a

többség most már konkrét részleteket szeretne látni az új amerikai vezetéstől, mielőtt friss tőkét helyezne el a piacokon.

Noha Trump beígért politikáját a legtöbben üzletbarátnak tekintik, egyre nagyobb számban vannak azok, akik kezdenek zavarba jönni attól, hogy nem világos, az új elnök milyen módon hajtja majd végre az adócsökkentéseket, illetve hogyan fogja visszanyesni a szabályozásokat.

A befektetők várják a beígért intézkedéseket Forrás: NurPhoto/Bastiaan Slabbers/NurPhoto/Bastiaan Slabbers

Ezzel együtt Colas azt javasolja, hogy a megugró volatilitás idején a befektetőknek olyan magas hozamú részvényekkel bíró cégek között kellene keresgélniük, mint a közüzemi vagy az ingatlanbefektetési vállalatok, illetve a ciklikus fogyasztási javakban utazó társaságok. Az arany szintén olyan eszköz, amely hagyományosan ellenáll a nagy részvénypiaci kilengéseknek, így Colas szerint a nemesfém is vonzó fogadás lehet.

Az S&P 500 és a Nasdaq egyébként rekord magasságokban zárt előző nap, míg a Dow Jones továbbra is a lélektani határnak számító 20 000 pontos szint felé tart, meglovagolva a vártnál jobb vállalati gyorsjelentéseket.