Még a jég fogságában a komp, elérte a jeges ár Tiszafüredet

Vágólapra másolva!
A hétfőn elsodort tiszacsegei komp még mindig a jég fogságában van, csak éppen a hátára fordult. Egyre kevesebb a remény arra, hogy sikerül kiszabadítani, valószínűleg el fog süllyedni. Eközben elérte a jeges ár Tiszafüred.
Vágólapra másolva!

Még mindig a jég fogságában vesztegel a folyó medrében, a kompkikötőtől mintegy 25 kilométerre a tiszacsegei komp, amelyet hétfőn sodort el a jeges ár - mondta a település polgármestere. Szilágyi Sándor szerint kedd hajnalban indult meg a jég a csegei partoknál, majd eltűnt a komp a szemük elől.

Honvédségi helikopterrel mentik a levonuló jeges ár által elsodort kompról az éjjeliőrt Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Az elszabadult vízi jármű csaknem 25 kilométert sodródott a jeges árban kedd délutánig, majd a tiszafüredi hídtól két-három kilométerre megállt a folyó medrében, ahol viszont estére az erős jégmozgás feje tetejére állította a mintegy nyolcvantonnás monstrumot.

A komp továbbra is a jég fogságában van, és egyre kevesebb a remény arra, hogy ki tudják szabadítani a folyóból, valószínűleg el fog süllyedni.

A jeges ár a tiszacsegei kompnak a Tisza fenekén lévő drótkötelét hétfő reggel sodorta el, ami berántotta a parton lévő járművet a folyóba. Ez olyan hirtelen történt, hogy a kompon lévő éjjeliőr nem tudta elhagyni a gyorsan sodródó járművet. Őt a honvédség helikopterrel mentette ki hétfő délután.

Eközben a jeges ár elérte Tiszafüredet is - ez látható a Drone Media Studio fenti drónfelvételén.