Nem vonják vissza a Heineken-törvényt

Vágólapra másolva!
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes egyaránt cáfolta kedden, hogy a kormány visszavonná a lex Heineken törvényjavaslatot.
Vágólapra másolva!

A kormánytagok az Atv.hu-nak nyilatkoztak az erről szóló sajtóhírre reagálva.

Semjén Zsolt kérdésre válaszolva leszögezte: nincs semmilyen indok arra, hogy a javaslatot visszavonják, az ugyanis erkölcsileg, politikailag és jogilag is védhető és helyes. Lázár János szintén elképzelhetetlennek nevezte, hogy visszavonják a törvényjavaslatot.

A törvényjavaslatot bíráló ellenzékieknek Semjén miniszterelnök-helyettes azt mondta: az lenne a morálisan helyes, ha egy nemzeti ügyben az ellenzék a magyar ügy mellé állna. Szerinte a balliberális oldalon evidenciaszerűen kellene az önkényuralmi jelképekkel szemben állást foglalni. Egyúttal megengedhetetlennek nevezte, hogy egy multi gátlástalanul eltiporjon egy faluban működő kis manufaktúrát.

A kormányfő helyettese arra is emlékeztetett, hogy a javaslat nem a kormánytól, hanem a Hargita megyei önkormányzattól indult, vagyis a lex Heineken nem kormányügy, hanem nemzeti.

Úgy vélte, ha érheti a kormányt kritika, akkor legfeljebb annyiban, hogy már korábban, a tiltott önkényuralmi jelképekről szóló törvény megszületésekor kellett volna megállapítani a tiltást a kereskedelmi termékek esetében is.

A szocik szerint mindenki hibás

Burány Sándor, az MSZP vezérszónoka a lex Heinekenről szóló parlamenti vitában azt hangsúlyozta, hogy az Igazi Csíki Sör és a Heineken egyaránt hibás, de az igazi bűn maga a törvényjavaslat, mert az ügyre azt a választ adják Magyarországon, hogy a politikai hatalom bosszút áll a holland sörgyártón.