Dr. Google nem diagnosztizálhatja a gyermekeket

Egy Angliából hazatérő orvosnő esete a magyar hagyományokkal gyermekorvos család lázas beteg gyerek
Vágólapra másolva!
Az internetes információk nagyban befolyásolhatják a szülők orvosi diagnózisokba vetett hitét.
Vágólapra másolva!

Bármilyen témában kutathatunk az interneten, a betegségek tüneteire való rákeresés is abszolút megszokottá vált. Egy új tanulmány szerint ez problémát jelenthet, ugyanis az internetről szerzett információk fényében a páciensek vagy a gondozóik nagyobb eséllyel hajlamosak elfogadni vagy megkérdőjelezni a szakorvosok véleményeit.

Forrás: Thinkstock

A New Yorkban székelő Hofstra orvosi egyetem kissé aggasztó kutatási eredményeket közölt. A kutatók azt vizsgálták, hogy a netről szerzett információk mennyire befolyásolhatják a szülők bizalmát a szakorvosi diagnózisokban.

A kutatásban 1374 fő vett részt, mindegyikük legalább egy 18 éven aluli gyermek szülője, az átlagéletkor 34 évre jött ki.

A résztvevők azonos alapszituációt kaptak: adott egy kiütéses gyermek, aki három napja egyre magasabb láztól szenved.

A szülőket három csoportra osztották: az egyikük a skarlát egyes tüneteinek leírását kapta, a másik csoport a Kawasaki-szindróma egyes tüneteiről kapott tájékoztatást, míg a harmadik csoportnak egyáltalán nem járt internetes információ. Végül az összes szülő kezébe odaadtak egy papírt, miszerint az orvos skarláttal diagnosztizálta a gyermeket.

Forrás: Thinkstock

Az internetes információkat nem kapott szülők 81 százaléka bízott meg az orvos véleményében, és 42 százalékuk mérlegelte egy másik orvos véleményének kikérését.

A skarlátról előzetes információkkal rendelkező szülőknél közel 91 százalék volt a bizalmi arány, és csak 21 százalékuk fontolta meg a második vélemény kérését.

Ezzel szemben a Kawasaki-szindrómás csoportba tartozó szülők csupán 61 százaléka bízott meg az orvosi véleményben, és 64 százalékok hajlott egy másik orvos felkeresésére.

Tanulságosak az adatok: a szülők orvosi diagnózisba vetett bizalma óriási mértékben függhet attól, hogy az összhangban áll-e az internetes keresések alapján valószínűnek tartott betegséggel. Ha igen, akkor az átlagosnál jobban jobban megbíznak az orvosban, ellenkező esetben kevésbé.

Ez óriási problémát jelenthet. Az orvosok ugyan nem tévedhetetlenek, azonban a szülők (vagy maguk a páciensek) téves diagnózisai miatt jelentősen később kezdődhet meg a betegségek kezelése, ami a legrosszabb esetben akár életveszélyes helyzetet is teremthet.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!