Metálos borjú született Texasban

Gene Simmons
borjú
Kerville, 2017. augusztus 2. 2017. július 28-án a Texas állambeli Kerrville-ben készült kép a Genie nevű újszülött kisborjúról, amely gazdái szerint a Kiss amerikai zenekar basszusgitárosára, Gene Simmonsra hasonlít. Balról Gene Simmons egy 2009. április 9-én készült fotón.(MTI/AP/Natacha Pisarenko,Heather Taccetta)
Vágólapra másolva!
Szegény azt sem tudja, mi a rockzene, de állandóan a Kisst emlegetik, ha ránéznek. A borjú néhány napja született Texasban, és a környéken már hírbe is hozták az anyját Gene Simmonsszal, a Kiss basszusgitárosával.
Vágólapra másolva!

Texasban néhány napja született egy borjú, akit a gazdája Genie-nek nevezett el. Az állat pofájának rajzolata ugyanis a Kiss együttes arcfestésére emlékeztette. Egész pontosan a basszusgitáros Gene Simmonsra. A környék turisztikai hivatala az elsők között tett közzé képet a borjúról, melynek szövegében meg is szólították Simmonst.

A nagy jókedv hatására odáig mentek a poénkodásban, hogy egyből azt kérdezték a zenésztől, hol volt tavaly novemberben, amikor a borjú fogant. Nyilván Simmons helyén kezelte a viccet, és azóta már a twitteren is közzétette a hírt azzal a felütéssel, hogy „ez valóság, srácok!”. A környékbeliek már azt is emlegetik, hogy az állat – Simmonshoz hasonlóan –

a nyelvét is feltűnően gyakran öltögeti.

Gene és Genie Forrás: MTI/AP/Heather Taccetta/Heather Taccetta És Natacha Pisarenko,

A turisztikai hivatal bejegyzésében pedig az is szerepel, hogy a fogantatás idején a farmon folyamatosan az egyik, szinte kizárólag Kisst játszó rádió bömbölt.

A legutóbbi, Gene Simmonsszal kapcsolatos hír az volt, hogy a gitáros le akarja védetni a metálvillát, merthogy szerinte ő találta ki, és nem örül neki, hogy bárki nyakló nélkül használhatja a színpadon.