Hollik István KDNP-s országgyűlési képviselő a kormányzó pártok nevében nyilatkozva azt mondta, Gyurcsány Ferenc és a szocialisták amellett, hogy elvettek egyhavi nyugdíjat, hagyták, hogy a juttatás elértéktelenedjen, emellett nem fizettek prémiumot, háromszorosára emelték a gáz árát, és vizitdíjat is akartak fizettetni velük.
A Jobbik pedig csak sértegetni tudja a nyugdíjasokat: Vona Gábor a remegő kezükön gúnyolódott, Volner János frakcióvezető pedig egy elhunyt nyugdíjason gúnyolódott
- tette hozzá Hollik István.
Ezzel szemben a Fidesz-KDNP kormány hetedik éve megőrzi és emeli a nyugdíjak értékét és idén először prémiumot is fizet. Ennek oka az, hogy a gazdaság jó teljesítményéből a nyugdíjasoknak és részesülnie kell.
A prémium a nyugdíj-kiegészítéssel együtt novemberben érkezik meg, ezek együttes összege átlagnyugdíj esetében 24 ezer forint
- jegyezte meg a kormánypárti politikus.