Egy nő, akin látszik, hogy retteg

Vágólapra másolva!

Párizs, 1880. A 40 éves Auguste Rodin megkapja élete addigi legkomolyabb megbízását. Nekilát A pokol kapuja című alkotásnak, melynek néhány szobra, A csók és A gondolkodó a legismertebb művei lettek. Bár életének társa évtizedek óta Rose Beuret, egy napon találkozik az ifjú Camille Claudellel. A tehetséges tanítvány hamarosan a segédje lesz, majd a szeretője. A szenvedélyes évek után szakítanak, de Rodin fáradhatatlanul dolgozik tovább. Új szobrokat készít – modern szobrokat, torzókat, hatalmas alakokat. Szembesül az elutasítással, de a rajongással is, amelyeket szobrainak újszerűsége provokál. A Rodin című film a művész néhány évig tartó szakaszát mutatja be, amikor elkezdi a korát lényegesen túlhaladó modern szobrait készíteni. A film rendezője, a 73 éves Jacques Doillon a francia új hullám, a nouvelle vague legnagyobb rendezőinek, így Godard, Truffaut, Chabrol, Rohmer vagy Rivette méltó örököse. Doillon korábban olyan filmeket készített, mint A puritán lány (1986), A kis bűnöző (1990) vagy a Ponette (1996). Az 1993-as filmje, Az ifjú Werther a Berlinálén díjat is nyert. Az idei, Rodin című filmjében Vincent Lindon a főszereplő, aki Cannes-ban két éve elnyerte a legjobb férfi alakítás díját. A Rodin című film Cannes-ban hivatalos versenyfilm volt, és most nálunk is vetítik. A bemutató előtt Vági Barbara beszélgetett a világhírű rendezővel, Jacques Doillonnal.

Vági Barbara

Vágólapra másolva!

Jacques Doillon Auguste Rodin

Rodin életéről először dokumentumfilmet szeretett volna forgatni, aztán mégis úgy döntött, hogy játékfilmet készít. Miért?

Kiderült, hogy alkalmatlan vagyok a dokumentumfilm készítésére. Művészfilmhez vagy nagyjátékfilmhez, amelyben párbeszédek vannak, talán kevésbé vagyok alkalmatlan.

A Rodin című film írásának az alapja természetesen Rodin élete. Sokat olvastam róla – ismerem a művész életét -, így nem alakíthattam teljesen szabadon a film történetét, Rodin életútja betonbiztos alap volt. Ezen belül próbáltam – a párbeszédekben, a kisebb jelenetekben – bizonyos szabadsággal élni a fantáziám alapján, és így írtam meg a filmet. Engem éppen ez a része izgat a filmkészítésnek: párbeszédeket írni, és színészekkel eljátszatni a jeleneteket.

Először dokumentumfilmet szeretett volna készíteni Rodin életéből. fotó: Talán Csaba

Azt olvastam önről, hogy többnyire nem találja ki előre pontosan, hogyan zajlik majd egy-egy jelenet, hogyan mozogjanak a színészek, hogyan mondják el a párbeszédeket, hanem ott, a forgatás napján, a helyszínen dönti el – lényegében a pillanatnyi meglátása alapján. Ez most is így volt?

Nem akarok úgy megjelenni reggel a forgatáson, hogy írtam egy jelenetet, és pontosan tudom, hogy melyik színész mit csinál majd, hogyan mozog, hogyan hangsúlyoz abban a részben.

Annyit mindenképpen remélek, hogy a színész megtanulta a szöveget, de a többi a helyszínen dől el. Ha nem így lenne, akkor az egész forgatás „munkaszagú" lenne.

Ezt nem akarom. A szabadságot nemcsak magamnak, hanem a színészeimnek is megadom – sőt, fontosnak is tartom.

Nem tudom a forgatás reggelén, hogy milyen lesz a jelenet estére fotó: Talán Csaba

Amikor a forgatás reggelén meglátom a helyszínt, a színészt, átgondolom a jelentet dinamikáját, akkor dől el, hogy milyen lesz az adott párbeszéd vagy pillanat. Ha kell, többször, akár ötvenszer felveszünk egy-egy rövid részt, addig, amíg én is és a színész is úgy gondoljuk, hogy az tökéletes.

Az egy dolog, hogy megírom otthon a filmet, de hogy milyen lesz majd a vásznon a jelenet, az a forgatás napján derül ki.

Reggel még nem tudom, hogy estére hogyan alakul a filmjelenet. Ez egyébként érdekes ellentét: egyszerre vagyok aggódó típus, de az egyáltalán nem tölt el aggodalommal, hogy fogalmam sincs, milyen lesz egy-egy forgatási nap, és hogy alakul majd a jelenetek felvétele. A többieket lehet, hogy zavarja, de én így működöm.

A film egyáltalán nincs túlvilágítva, sem a műtermi, sem a szabadtéri jelenetekben nincsenek harsány fények, inkább a természetes fényeket hagyja érvényesülni, sőt, az egész film színvilága fekete-fehérbe hajló. A kort szerette volna idézni ezzel a színvilággal?

Egyrészt igen, másrészt pedig amint mondtam: nem tudom még reggel, hogy hogyan alakul majd a jelenet forgatása estére, így a fényeket sem tudom a forgatás elején kiszámolni.

Ha most itt lenne a forgatás, az ablakon bejövő fényt használnám fotó: Talán Csaba

Ha most ebben a pillanatban kellene forgatnom egy jelenetet itt a teremben, ahol ülünk, biztosan ugyanígy döntenék, mint a Rodin filmnél: a természetes fényeket emelném ki, és semmiképpen nem engedném az operatőrnek, hogy természetellenes helyről világítson. Velem szemben ott van egy ablak, ahol ömlik be a fény. Ezt hangsúlyoznám most is, ezt a fényt használnám ki.

A természetes fényeket kedveli fotó: Talán Csaba

A vágások is különlegesek: akár egy-egy hosszabb párbeszédet is vágás nélkül mutat be, legfeljebb az operatőr kameramozgásával követi le a jelenetet – de nincs benne vágás.

Minden színészemmel eljátszatom végig a jelenetet, egy kameramozgással. Ha ebbe belevágnék, a jelenet egységét törném meg. Általában nem darabolom fel a párbeszédeket, ez igaz. Tudja, a zenéhez hasonlítanám ezt a fajta megoldást: a zenében is van az élő hatás, a live, és én pontosan ezt szeretném a jelenetekben megtartani. Az élő hatást. Ezt azzal érem el, hogy nem vágom agyon. A film – meglátásom szerint – nem a vágástól lesz jó, hanem a forgatástól. A forgatás természetes mivoltát szeretném megtartani a film végső változatában is.

Azt is hosszan láthatjuk a film egy-egy jelenetében, hogy Rodin, a művész dolgozik egy-egy szobron. Rendezőként mit szeretett volna ezzel kifejezni?

A koncentráció, a művész munkája jobban megjeleníthető a filmben, mint maga a műalkotás, amin dolgozik. Ezt szerettem volna megmutatni. Egyébként a főszereplő, Vincent Lindon a film forgatása alatt igazi szobrász lett – persze, nincsen azért olyan keze, mint Rodinnek voltak. Vincent örömmel vetette bele magát az agyaggal való ismerkedésbe, nagyon komolyan vette a szerepét, számos szobrász órán vett részt.

Ami érdekes, hogy Rodin alapvetően gyorsan dolgozott, mégis nagyon sok idő kellett ahhoz, hogy egy-egy művet befejezzen.

Például a Calais-i polgárok című szoborcsoportja 5-6 év alatt készült el, és a Balzacot ábrázoló szoborhoz hét évre volt szüksége. Ezt is szerettem volna a filmben bemutatni a hosszú alkotó jelenetekkel: hogy gyorsan dolgozott, de sok időre volt szüksége, mire azt mondta: a mű elkészült.

Gyorsan dolgozott Rodin, de évek kellettek ahhoz, mire azt mondta egy műre, hogy elkészült. fotó: Talán Csaba

Mi az Rodin életéből, amelyre ma, a XXI. században érdemes odafigyelni? Mi az a mondanivaló, ami a mai ember számára érdekes lehet?

Egyrészt Auguste Rodin 1917-ben halt meg – éppen 100 évvel ezelőtt. Ez adta a film aktualitását. Másrészt pedig azt szeretném, ha az emberek meglátnák a filmben, hogy Rodin bőven túlhaladta a korát.

Amikor Rodinről beszélünk, általában a Csók és a Gondolkodó című mű jut az eszünkbe, pedig igazából a Balzac szoborral kezdődik el az ő modern munkája.

Ez egy hatalmas lépcső. Nemcsak a Balzac szobrot emelném ki, hanem az erotikus rajzait is, amelyek elképesztően modernek és szépek. Ezekkel a rajzokkal nyit a 20. és a 21. század felé, és hagyja maga mögött a saját korát.

Ugyanis az ő korában a szimbolizmus volt a divatos, ő viszont nem állt meg itt, hanem például a Balzac szoborral elment a 21. századig.

Ezt akkoriban csupán néhány párizsi művész és értelmiségi ember értette meg. Fel is emelték a hangjukat Rodin mellett. A hagyományos kritika és a nagyközönség viszont egyáltalán nem érette ezt a modernitást abban az időben.

A Balzac szobor után Rodin töredékeket kezdett el megjeleníteni a műveiben.

Levette a szobrairól a lényegtelen parazitaelemeket – lábakat, kezeket, fejeket. Azt mondta: nem kell erre a női alakra fej, ha a testét meg tudjuk jeleníteni a fej nélkül is.

A filmben láthatjuk, amikor az Adele torzót készíti. Egy meztelen női alak látható. Először lábak nélkül. Később az egyik karja is alig látszik. A Pokol kapuja című művében ez az Adele torzó megjelenik, de teljes egészében, vagyis látni kelen a karokat, lábakat, de nem biztos, hogy ez a lényeg. Az is érdekes, hogy egy-egy mű között sok év telik el, és ezek a művek évekkel később más történetet mesélnek. Mondok erre egy példát.

Rodin szobrai évekkel később más történetet mesélnek fotó: Talán Csaba

A Pokol kapuja című művében látható egy hátra hajló férfi figura. Ezt már korábban elkészítette, és beemelte a Pokol kapujába. Vagyis: máris mást jelent a mű ebben az egészben, mint amikor egyedüli szobor volt. Egy másik alak egy nő, akin látszik, hogy retteg. Ezt a női alakot is korábban készítette Rodin. A Pokol kapuja című műbe ezt is beemelte. A rendkívüli megoldás pedig az, hogy egy másik alakkal, egy szerelmes férfivel ötvözte – amelyet szintén évekkel korábban készített. A Pokol kapujában néz ki, mintha a férfi őrülten szerelmesen ölelné át ezt a félő nőt. Éppen ez a modernitás, hogy a két régebbi szobor egy új történetet mond el. Ha Rodin megmarad a Csóknál és a Gondolkodónál, akkor is hatalmas szobrász lenne, de csak a korának nagy művésze. Így viszont az utókorra is nagyon sokat hagyott, és a modernitásban nagy szerepet játszott.

Nincs a francia újhullámnak második nemzedéke, csak egy azt követő időszak létezik. fotó: Talán Csaba

Önt a francia új hullám „második" nemzedékének egyik legjelentősebb alkotói közé sorolják. Mitől második ez az új hullám, miben más, mint az első?

Szerintem nincs olyan, hogy második hullám. Létezik a francia új hullám, és az az utáni korszak, amely más, mint az azt megelőző. Amikor erről beszélnek, néhány nevet említenek: Jean Eustache, Philippe Garrel, Marguerite Duras, Maurice Pialat, és mindig ott vagyok én is a felsorolásban. De most már csak Garrel és mi élünk, és alkotunk ezek közül a művészek közül.