Verekedés volt a pilótafülkében

Jet Airways Boeing 777
Vágólapra másolva!
Eltiltott két pilótát a további repüléstől a Jet Airways, miután összeverekedtek a pilótafülkében a London-Mumbai járaton.
Vágólapra másolva!

A légitársaság Boeing 777-es gépe január 1-jén repült a brit fővárosból az indiai metropoliszba. A PTI hírügynökség szerint az incidens az iráni-pakisztáni légtérben történt, amikor a repülő 2 óra 45 percre volt a célpontjától. A jelentések szerint

a férfi kapitány egy vita után megütötte a nő másodpilótát,

aki elhagyta a pilótafülkét. A férfi ezután kétszer is elhagyta a fülkét, hogy rábeszélje társát a visszatérésre, amivel megszegte a repülésbiztonsági előírásokat.

A nőt végül a személyzet többi tagjának sikerült rábeszélnie arra, hogy visszatérjen a pilótafülkébe, és folytassa a munkáját. A járaton 324 utas tartózkodott.

Képünk illusztráció Forrás: Flickr/Mark Harkin

Azt nem sikerült megerősíteni, hogy a két pilóta kapcsolatban állt-e egymással. A férfi 10 éve dolgozott a Jet Airways légitársaságnak, amely

mindkettőjüket felfüggesztette a munkavégzés alól a vizsgálat idejére.

A légitársaság szóvivője közleményében azt írta, hogy „nézeteltérés" alakult ki a pilóták között, amit azonban gyorsan rendeztek, és az utasok biztonságosan érkeztek meg Mumbaiba – írja a Telegraph India.