Harminc milliót adott vállalkozásoknak a SEEDS programban az Erste

start up vállalkozás
http://www.dreamstime.com/stock-images-businessman-arranging-startup-blocks-desk-cropped-image-image46362784
Vágólapra másolva!
Az Erste Bank 2017 elején indította útjára az Erste Stiftunggal (ERSTE Alapítvánnyal), az IFUA Nonprofit Partnerrel és a SIMPACT-tal összefogva az EU által társfinanszírozott SEEDS (Social Enterprise Establishment and Development Support) programot, amelyben az esélyegyenlőtlenséget csökkentő, a rászorulók életminőségének javítását elősegítő társadalmi vállalkozásoknak kínál segítséget.
Vágólapra másolva!

A közösség számára hasznos elképzelések gyakorlati megvalósításának sokszor akadálya, hogy az ötletgazdáknak nincs tapasztalatuk egy szervezet létrehozásában, hatékony működtetésében, fejlesztésében.

Ezért a program elsődleges célja nem az anyagi támogatás, hanem a tudás bővítése: a tapasztalatok szerint az induló társadalmi vállalkozások önerőből nehezen jutnak el arra a pontra, hogy tovább fejlődésükhöz már csak a pénz hiányozzon.

Az indulás buktatóinak leküzdésére, valamint a működő szervezetek vállalkozásfejlesztésére jött létre az Erste SEEDS Program.

A programban részt vevő 68 társadalmi vállalkozást közel 200 jelentkezőből választották ki.

Az érintett szervezetek széleskörű – az üzleti- és marketing ismeretektől a vezetői képességekig terjedő – képzésben és mentori támogatásban részesültek, de a program során közönségkapcsolati és kommunikációs támogatást is kapnak, és lehetőségük nyílik hálózatépítésre is.

A program célja nem csak a pénzügyi támogatás, hanem a tudás bővítése is Forrás: Andreypopov | Dreamstime.com

A program félidejében tíz vállalkozás pályázati úton nyert el támogatást: a bank összesen mintegy 30 millió forintot osztott szét a szervezetek között. A program első fázisának végén most a művészetet, a dizájnt és a jótékonyságot egyesítő, az autista-művészek egyedi alkotásainak értékesítésével az autizmussal élőket segítő Autistic Art, a roma esélyteremtésért a közösség erejével dolgozó Bagázs, a látássérült felnőtteknek teljes értékű életet kínáló vámosújfalui Búzavirág Alapítvány, a kisgyermekes édesanyákat segítő kulturális tér és kávéház a HelloAnyu, az Igazgyöngy Alapítvány gyerekrajz-alapú termékeket forgalmazó, mélyszegénységben élő családokat segítő SZUNO programja, a kátyúk, letört szemetesek, lekopott zebrák és egyéb közterületi problémák bejelentésére létrehozott Járókelő Egyesület, az önkéntes munkára jelentkezni akarókat és az ilyen munkát kínáló társadalmi szervezetekkel összehozó online felület, a Lámpagyár, a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató gyalogos futárszolgálat, a Nagy Lépés, az értelmi sérültek és a hátrányos helyzettel élők munkavállalását segítő Salva Vita Alapítvány, a fogyatékossággal élőket érő mindennapi kihívásokkal szembesítő szabadulószobát tervező pécsi Speckó mozgalom kapott – egyenként – több millió forintos induló anyagi támogatást.

Az Erste SEEDS 2018 júniusában zárul, addig minden résztvevő a program hátralevő részében is további támogatást, képzést és mentorálást kap annak érdekében, hogy elérje célját, véglegesíteni legyen képes üzleti vagy fejlesztési tervét, és meg tudja találni a szükséges finanszírozási formát is.

Az Erste csoport megalakításának kétszáz éves évfordulójára (2019-re) kívánja elérni, hogy normál üzleti működésének részeként, a termékkínálat elemeként jelenjen meg az induló és a társadalmi célokat szolgáló vállalkozások kiszolgálása.

Ennek egyik lépéseként készíti fel a kiválasztott vállalkozásokat a bank arra, hogy finanszírozási forrásokat legyenek képesek gyűjteni. Ám eközben a pénzintézet tapasztalatokat szerez a speciális ügyfélkör igényeiről és lehetőségeiről, felkészül arra, miként lehet a banki prudenciális követelmények megtartása mellett őket kiszolgálni.