Valaha nácik menekültek ide, most a hippik találkozóhelye

El Bolsónban állandóak a fellépések

„Tudjátok, melyik a világ legszebb helye?" – kérdezte széles mosollyal argentin barátunk, Emiliano Buenos Airesben. Ezt a kérdést már ismertem, ilyenkor általában Patagónia dicsérete vagy az Iguazú-vízesésről szóló óda következett. Emiliano azonban valami mással rukkolt elő. „El Bolsón és Bariloche vidéke. Muszáj elmennetek oda" – jelentette ki ellentmondást nem tűrően, majd bizonyítékképpen azonnal végigpörgette telefonján az égkék patakok, zöld erdők és havas hegycsúcsok képeit.

El Bolsón a chilei határ közelében, az Andok hegyláncai között fekszik. Alvó hegyi falura számítottunk, amely néhány jól felszerelt, nyugdíjas természetbúvárból él, de Emiliano kedvenc helye ennél sokkal többet tartogatott. Amint megérkeztünk, arcon csapott a zsibongás: fiatal argentinok ültek a fűben mindenfelé, gitárosok játszottak, karikás lányok táncoltak, kézműves árusok ültek az utak mentén, mozgóárusok kínáltak hideg sört a parkokban heverészőknek.

El Bolsónban állandóak a fellépések Forrás: Flickr/Claudius Prößer

Művészetek völgye argentin módra

A Művészetek völgyére bukkantunk, csak éppen argentin kiadásban. „Minden nyáron kijövünk ide egy-két hónapra. Akinek köze van a művészetekhez, az mind megfordul erre ilyenkor” – magyarázta egy fiatal zsonglőr, majd meginvitált a hamarosan kezdődő performance-ára.

Csak úgy özönlöttek a városba a hátizsákos fiatalok, a hostelek pedig annyira tele voltak, hogy csak távolabb sikerült szállást találnunk. „Másfél éve költöztünk ide Buenos Airesből.

Elegünk volt a városi életből, itt sokkal békésebb a természetben

– mondta Julio, egy hosszú hajú, szakállas, cingár argentin férfi, aki feleségével apró kis faházakat adott ki. Kiderült, a környék hangulata sokakat annyira magával ragad, hogy úgy döntenek, egész életüket itt akarják leélni. „Télen csendesebb ez a hely, de kedves közösség lakik itt” – tette hozzá.

A kézműves vásár olyan, akár a magyar Művészetek völgyében Forrás: Flickr/Claudius Prößer

Bár a város tele volt fiatalokkal, úgy tűnt, csak mi vagyunk külföldiek. Ezt a környéket csak argentinok látogatják, és persze hozzák saját szokásaikat. Az égszínkék Puelo-tó partján ötméterenként szállt fel a füst:

a családok és a baráti társaságok már délelőtt megkezdték kedvenc elfoglaltságukat, a grillezést.

„Nyáron sokszor itt töltünk egy-egy napot az unokatestvéreimmel és a barátainkkal. Mindig hozunk grillsütőt. A húst estére készítjük el, addig pedig sörözünk, eszegetünk. Itt nem probléma a tűzrakás, mindenki tudja, hogyan kell elővigyázatosnak lenni” – magyarázta egy piercinges fiatal édesapa.

A Puelo-tó partja kora reggel Forrás: Zelenai Rea

Ide menekültek a nácik

A környék egyébként nem csak a hippi lakosságról ismert. Bár a szomszédos város, Bariloche szintén tele van fiatalokkal, épületei inkább egy bajor kisvárosra emlékeztetnek. „Hát nem tudtad? Nácik” – suttogta csillogó szemmel Mauricio, egy fiatal argentin a hostelben. A második világháborút követően rengeteg német tiszt menekült Argentínába, és legtöbbjük ezen a kellemes éghajlaton telepedett le.

Bariloche házai a hegyek lábánál Forrás: Flickr/Olga Christina Romero

„Még most is rengetegen vannak, nálunk nagyon erős a náci mozgalom” – csóválta a fejét Mauricio. Elmondta, hogy egykori, szeretett elnökük,

Juan Perón, Evita férje ügynökökkel segítette az országba a német tiszteket,

abban a hitben, hogy egy lehetséges harmadik világháború esetén komoly segítséget jelenthetnek a képzett és tapasztalt katonák. Háború hiányában azonban a tisztek kénytelenek voltak polgári állást vállalni. Ma már csak a takaros házak, a szőke unokák és néhány német iskola emlékeztet az idős lakosság múltjára.

Bulizni járnak a hegyekbe

Sörökkel, hangszerekkel felszerelt fiatalok várakoztak El Bolsónban egy iroda előtt. Egyesek már teljesen be voltak szívva, mások jól felkészültek az útra, lábasokkal az övükön, sátorral a hátukon álldogáltak.

A hegyekbe igyekvőknek ugyanis meg kell adni az adataikat a regisztrációs irodában,

mielőtt nekivágnak a túrának.

Sorban állás a regisztrációs iroda előtt Forrás: Zelenai Rea

Kaptunk térképet, tájékoztatást az útvonalakról és a menedékházakról, és egy regisztrációs papírt – persze mindezt csak spanyol nyelven. „Visszafelé ne felejtsétek el behozni a papírt, hogy kijelentkezzetek! Különben nem tudjuk, hogy túléltétek-e” – figyelmeztetett vidáman a férfi, majd kérte a következőt.

Hegyi folyó El Bolsón közelében Forrás: Zelenai Rea

A faluból tömött buszok vittek a túraútvonalak startpontjához, ahol megint csak regisztrálni kellett. Bár hajnalban indultunk,

mire bejutottunk az erdőbe, már forró volt a levegő.

Az első, meredek szakaszon terepjáró száguldott fel, hátsó ülésén ájuldozó argentinokkal. Mikor mellénk ért, a lehúzott ablakon át a sofőr kezünkbe nyomott egy prospektust. „Ha nem bírnátok, hívjatok bármikor” – üvöltötte a nem kis összegért SOS-kocsiszolgáltatást nyújtó cég sofőrje.

Hegyi ösvény késő délután a Cajon de Azul menedékhely felé Forrás: Zelenai Rea

Valamit azonban nem lehetett nem észrevenni: ez az erdő, amelyért az argentinok annyira rajonganak, olyan volt, mintha Magyarországon sétálnánk. Ugyanaz a növényvilág, ugyanazok az illatok. Akkor döbbentünk rá, hogy a déli féltekének éppen azon a pontján járunk, amelyen – akárcsak otthon – kontinentális az éghajlat. Csak itt decemberben kezdődik a nyár.

Híd a Rio Azul (Kék folyó) felett. Jobb időben lehet fürdeni, bár a víz jeges Forrás: Zelenai Rea

A hegyi ösvényen úgy éreztük magunkat, mintha fesztiválon lennénk: kétpercenként jöttek szembe a hazafelé tartó, vidám társaságok. Míg Európában az ember akár egy napot is gyalogolhat a hegyekben úgy, hogy nem találkozik egy lélekkel sem, itt

a fiatalok tényleg ide járnak szórakozni.

Még a menedékház is drága

Amikor felértünk az első menedékházhoz, beigazolódott a sejtésünk: ameddig a szem ellát, sátrak sorakoztak. A legtöbben mindent a szabadban oldottak meg: tűzön főztek, a patakban mosdottak, és a toalett is az erdő volt. „Hallottam róla, hogy Európában inkább az idősek túráznak – mondta a menedékház egyik vezetője, amikor este leültünk velük egy sörre. – Tavaly itt is megjelent egy német pár, körülbelül hatvan évesek lehettek, de jól bírták.”

Menedékház a hegyekben Forrás: Flickr/Greg Johnson

A menedékházban szobákról szó sincs, létrán kell felmászni az egyterű tetőtérbe, ahol a földön egymás mellett sorakoznak a matracok.

Az utóbbi években nagyon felmentek az árak Argentínában,

így ez a korábban olcsó hely is rendkívül megdrágult. Egy éjszakáért fejenként 480 argentin pesót fizettünk a menedékházakban, ami több mint 6000 forint.

„Kétféle fiatal van Argentínában – magyarázta egyik este a tűz mellett egy egyetemista, Fausto.– Az egyik a tengerpartra megy nyáron, a másik ide jön, a hegyekbe. Itt töltünk egy-két hetet, sátrazunk, kirándulunk, beszélgetünk. Nem tudom megmondani, miért, de engem jobban vonz ez a fajta kikapcsolódás.”

Esténként a tűz mellett mindig összegyűlnek a gitárosok Forrás: Flickr/Osvaldo Gonzales

Nem volt nehéz megérteni Faustót. A sátrak között esténként tüzek égtek, ameddig a szem ellátott. Egy-egy gitár szólt, néhány füves cigi pislákolt – ennyi volt az esti program. Csak a patak csobogott és a csillagok világítottak olyan közelről, hogy szinte meg tudtuk fogni őket.