A Kálmán Olga melletti másik Hír TV-reklámarc is távozott a csatornától

HírTV
Huth Gergely szerint a Hír TV tulajdonosváltásával eljött au I-nap
Vágólapra másolva!
Jáky-Szabó Gergely, a Hír TV legutóbbi kampányarca távozott a csatornától. A tévé vezetése cáfolta, hogy a műsorvezető helyére Rabb Ferenc érkezne – írta a Magyar Idők.
Vágólapra másolva!

Felmondott a Hír TV-nél Jáky-Szabó Gergely híradós műsorvezető – erősítette meg a csatorna vezérigazgató-helyettese. Szikszai Péter egyben cáfolta azt a hírt, hogy a tévé legutóbbi reklámkampányának arca helyére az M1-től érkezne új munkatárs.

– szögezte le.

Közben Puzsér Róbert, a jelenleg nyári szünetet tartó Sznobjektív műsorvezetője, illetve a megszüntetett Szabadfogás egykori szereplője a Facebookon bejelentette: fontolgatja, hogy elindul a jövő őszi önkormányzati választáson Budapest főpolgármesteri székéért, hogy képviselje és megvalósítsa régi álmát, a Sétáló Budapest koncepcióját. Puzsér műsorának jövője kapcsán Szikszai Péter úgy nyilatkozott:

még nincs döntés a Sznobjektívről, Puzsér Róbert pedig nem adta be felmondását, és nem is bocsájtották el.

A Hír TV vezérigazgató-helyettese korábban elmondta, hogy tizenkét műsort szüntettek meg, emblematikus adásokat, a helyükre pedig igyekeznek új embereket hozni, ilyen például Földi-Kovács Andrea, aki az Echo TV-től tért vissza a csatornához. A személyzeti ügyeket illetően akkor elmondta, hogy hét, látványosan nem a jobboldali médiához kötődő embertől – Bodacz Balázstól, György Zsombortól, Kálmán Olgától, Csintalan Sándortól, Lampé Ágnestől, Teszári Nórától és Hegedűs Szabolcstól – váltak meg.

A Hír TV újra jobboldali lett Forrás: Origo

Visszatért a jobboldara a Hír TV

Mint arról korábban beszámoltunk, Kálmán Olga férje, Hoffmann György adásrendező, aki felesége munkáját segítette tevékenységével a Hír TV-nél, most erőteljes trükközésbe kezdett, hogy ne tudják felmondani, a Hír TV korábbi, bosszúszomjas vezetőivel kialkudott, luxus-munkaszerződését.

Szintén írtunk arról, hogy a rossz nézettsége és kínos elfogultsága miatt kirúgott Kálmán Olga műsora helyén elindult az új vezetés hírháttérműsora. Földi-Kovács Andrea vezette, aki természetesen valódi kérdéseket tett fel a kormánypárti frakcióvezetőnek, Kocsis Máténak is. A műsor vendége volt a két kiváló újságíró, Gajdics Ottó, a Magyar Idők főszerkesztője, aki a Hír TV balra fordulása előtt a műsorokért felelős vezérigazgató volt, és a 2015 februárja előtti Hír TV gyakori vendége és műsorvezetője, a Pesti Srácok főszerkesztője, Huth Gergely is.