Ilyen luxusgépeket kínál eladásra a katari emír - Képekkel

Katari emír repülőgépek, eladás
Vágólapra másolva!
Mindhárom Boeing 747-esét eladja a katari uralkodócsalád, két fiatal, új generációs 747-8i mellett eladó a több mint negyvenéves, de nagyon jó állapotú Boeing 747SP is.
Vágólapra másolva!

A három eladásra kínált repülőgép ez idáig az Öböl menti ország uralkodócsaládjának tagjait és más magas rangú állami tisztségviselőit szállító Worldwide Aircraft Holding és a Qatar Amiri Flight kötelékében szolgált. A tulajdonos eddig ismeretlen okok miatt döntött a luxusgépek eladása mellett.

Az Airportal beszámolója szerint az első és egyben legfiatalabb Boeing 747-8 Intercontinental egyik különlegessége, hogy hatéves pályafutása alatt csak 436 órát töltött a levegőben és mindössze, 200 fel- és leszállást hajtott végre.

Teljes "VVIP kialakítású" (azaz királyi/államfői luxust kínáló) kabinja 76 utas és 18 fős személyzet szállítását teszi lehetővé, a fedélzeten pedig több tárgyaló, szórakoztató és pihenő helyiség, fürdőszobák és saját kórház is helyet kapott.

A gép különleges belső teréről fotókat is közzétettek, amelyek alábbi galériánkban, a képre kattintva megtekinthetők.

Katari emír repülőgépek, eladás
Katari emír repülőgépek, eladás
Katari emír repülőgépek, eladás
Katari emír repülőgépek, eladás
Katari emír repülőgépek, eladás
Katari emír repülőgépek, eladás
Katari emír repülőgépek, eladás
Katari emír repülőgépek, eladás
Katari emír repülőgépek, eladás
Katari emír repülőgépek, eladás
Katari emír repülőgépek, eladás
Katari emír repülőgépek, eladás
Katari emír repülőgépek, eladás
Katari emír repülőgépek, eladás
Katari emír repülőgépek, eladás
Katari emír repülőgépek, eladás
Katari emír repülőgépek, eladás
Katari emír repülőgépek, eladás
Katari emír repülőgépek, eladás
Katari emír repülőgépek, eladás
Katari emír repülőgépek, eladás
Katari emír repülőgépek, eladás
Katari emír repülőgépek, eladás
Katari emír repülőgépek, eladás
Katari emír repülőgépek, eladás
Katari emír repülőgépek, eladás
Katari emír repülőgépek, eladás

Árat a két Jumbo esetében nem adtak meg, azt csak komoly érdeklődőknek árulják el. Nagyságrendi következtetéseket egy új gép árából lehet levonni: egy 747-8i listaára jelenleg 370 millió amerikai dollár, amihez egy ilyen gép esetében hozzájön még a több millió dollárba kerülő belső berendezés is – írja a TheDrive.

A harmadik eladásra kerülő 747-es még különlegesebb, mint két társa. A közel negyvenéves Boeing 747SP árával kapcsolatos elképzeléseit a tulajdonos – eltérően a 747-8i-ktől – nyilvánosságra hozta, potom 9,5 millió dollárt szeretne kapni érte (átszámítva 2,7 milliárd forint).

A katari uralkodói család tagjai a gépek eladása után sem maradnak választási lehetőségek nélkül, ha utazni szeretnének:

három Airbus A340-es, két A330-as, nyolc A320-as és egy A310 áll a rendelkezésükre. Amennyiben túlméretes rakományokat is szállíttatnának, az ország légierejének Boeing C-17-eseire és Lockheed C-130-asaira bízhatják.