A mezőnyben egyedüliként veretlen Ferencvárosra papíron nem várt nehéz feladat, mivel a mezőny második feléhez tartozó Puskás Akadémia vendége volt a bajnoki cím egyik legnagyobb esélyese. De csak papíron, ugyanis a felcsúti együttes játékosállományát ismerve senki sem mehet biztosra, főleg nem a Pancho Arénában. A Fradi a Debrecen elleni döntetlen (2-2), míg a PAFC az Újpest elleni 2-0-s vereség után érkezett a mérkőzésre, így mindkét klubnak volt miért javítania.
A meccs felcsúti helyzettel kezdődött,
Benedikt Mioc lőtt 22 méterről nem sokkal a bal felső mellé. Pillanatokkal később a sárga lapos eltiltása miatt a Davide Lanzafemét nélkülöző Fradi is kidolgozott egy jó lehetőséget, de Ivan Petrjak lövése után Braniszlav Danilovics elütötte a labdát.
A folytatás is hasonlóan izgalmas volt, előbb a 9. percben Varga Roland hat méterről Poór Patrikot megelőzve lőtt centikkel a jobb felső mellé, majd egy perccel később Mioc került ismét helyzetbe, de hiába lőtt 10 méterről, Miha Balzic blokkolta a próbálkozást.
A 14. percben pedig már a kapufa mentette meg az FTC-t:
Bachana Arabuli használta ki, hogy Julian Koch és Leandro is tétova volt, majd lőtt 22 méterről, a kapufáról kipattanó labda még Dibusz Dénes hátára visszapattant, de onnan sem a kapuban kötött ki. Hogy a Ferencváros se maradjon le,
Varga jobb oldali beadását követően a 19. percben Böde Dániel is a kapufát találta el, igaz ő fejjelt tette.
Egy perccel később már nem mentett a kapufa sem, és egy
hihetetlen csodagóllal szerzett vezetést a Puskás Akadémia.
A mérkőzés 20. percében Stefan Szpirovszki nyomta el Bachana Arabulit Braniszlav Danilovics kirúgása után, amelyért szabadrúgást kapott a saját térfelén a Puskás Akadémia. Hegedűs János pedig nem passzolt, jól vette észre, hogy Dibusz kint áll a kapujából, és már hiába vetődött, a labda a jobb alsóban kötött ki.
A 25. percben egyenlíthetett volna a Fradi, de 22 méterről hiába csavart szépen, Danilovics látványos vetődéssel hárítani tudott. A folytatásban is többet birtokolta a labdát a vendégegyüttes, de a PAFC racionális játékával nem tudott mit kezdeni az éllovas. Olyannyira nem, hogy
a 34. percben meg is duplázhatta volna az előnyét a Puskás Akadémia,
de előbb Jozef Urblík ötös leadott lövését a balra elvetődő Dibusz helyett Leandro blokkolta, majd a kipattanót nyolc méterről Balogh Balázs rúgta vissza, de elképesztő vetődéssel visszaért Dibusz a jobb sarokba tartó labdára. A hátralévő időben Bőle Lukács és Böde Dániel előtt is adódott lehetőség, de a Fradi nem tudott gólt szerezni, így egygólos hazai vezetéssel vonultak a csapatok az öltözőbe.
A második játékrész első perceit megnyomta a Fradi, a Puskás Akadémia erejéből csak a védekezésre futotta, de előbb Lovrencsics Gergő beadása után Böde fejelt tízről a bal alsó mellé, majd a szélső lőtt a tizenhatos jobb sarkáról kapu mellé. A folytatásban is maradt támadásban a Ferencváros, de a PAFC védelme jól állt a lábán.
Az 57. percben a csodagól szerzője, Hegedűs szorult be Böde és Danilovics közé, majd lent maradt a földön, és ápolni is kellett, de szerencsére megúszta sérülés nélkül az esetet. A 64. percben újra a játéké volt a főszerep, de
Lovrencsics beadás után hiába fejelt az ötösről Böde a védőket megelőzve, a léc megint mentett.
Négy perccel később Varga-Finnbogason volt a labda útja, de hiába fejelt az izlandi támadó tíz méterről, ebből sem lett gól, de ekkor nagyon érett a ferencvárosi egyenlítés.
A 81. percig kellett várni az újabb nagy vendég lehetőségre, amikor Varga szolgálta ki Petrjakot, aki 15-ről nem sokkal lőtt a bal alsó sarok mellé. A hátralévő időben az FTC egykapuzott, a Puskás Akadémia csak a védekezésre koncentrált, és mint kiderült, jól tette, mivel az eredmény már nem változott. Ez pedig azt jelenti, hogy
a Ferencváros elszenvedte az első vereségét a 2018/19-es idényben.
„Vincze Richárd (aki az edzések segítése mellett az ellenfelek feltérképezésében is felelős – a szerk.) már
az edzéseken mondta, hogy próbáljam meg, gyakoroljam a lövést. Akkor nem igazán sikerült, most úgy éreztem meg kell próbálnom, szerencsére gólt lett belőle, nagyon örülök neki.
Köszönöm Ricsinek! Bár az első félidőben adódtak lehetőségek a Fradi előtt, kontroll alatt tartottuk a meccset. A második játékrészben kétcsatáros játékra álltak át, így még nehezebb dolgunk volt, de a lövéseket blokkoltuk, jól állt a védelmünk a lábán. Örülök, hogy sikerült legyőzni a Ferencvárost” – mondta a győztes gól szerzője, Hegedűs János az M4 Sport kamerája előtt.
1. félidő |
---|
20János Hegedűs |
2. félidő |
---|
90Jozef Urblik |
89Bachana Arabuli |
77András Radó |
74Stefan Spirovski |
46Lukács Bőle |
Danilovic
Szolnoki
Hegedűs
Poór
Osváth
Mioc
Varga
Urblik
Balogh
Arabuli
Radó
Dibusz
Gergő
De Almeida
Blazic
Koch
Sigér
Spirovski
Roland
Petryak
Bőle
Böde
Puskás Akadémia FC
44Branislav Danilovic |
22Roland Szolnoki |
68János Hegedűs 20 |
24Patrik Poór |
71Attila Osváth |
5Benedikt Mioc |
33József Varga |
25Jozef Urblik 90 |
12Balázs Balogh |
7Bachana Arabuli 89 |
10András Radó 77 |
19Lajos Hegedus |
6Dejan Trajkovski |
11Jan Vlasko |
14Jonathan Heris |
16Gonzalo Vega |
17Laszlo Zsidai |
27Liridon Latifi |
Ferencvárosi TC
90Dénes Dibusz |
8Lovrencsics Gergő |
16Leandro De Almeida |
25Miha Blazic |
19Julian Koch |
18Dávid Sigér |
4Stefan Spirovski 74 |
97Varga Roland |
34Ivan Petryak |
23Lukács Bőle 46 |
13Dániel Böde |
31Adam Holczer |
3Zsombor Takacs |
7Kjartan Finnbogason |
15Matias Ezequiel Rodriguez |
17Kornel Csernik |
51Andras Csonka |
91Balazs Lovrencsics |
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 33 | 23 | 5 | 5 | 80-30 | 50 | 74 | D GY GY V GY |
2. | Paksi FC | 33 | 17 | 9 | 7 | 51-42 | 9 | 58 | V GY D D GY |
3. | Puskás Akadémia FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 60-35 | 25 | 55 | GY V GY GY GY |
4. | Fehérvár FC | 33 | 16 | 11 | 6 | 55-40 | 15 | 54 | D V GY V D |
5. | DVSC | 33 | 14 | 13 | 6 | 49-48 | 1 | 48 | V GY V GY V |
6. | Kecskeméti TE | 33 | 13 | 14 | 6 | 45-45 | 0 | 45 | GY D D GY GY |
7. | DVTK | 33 | 12 | 12 | 9 | 50-56 | -6 | 45 | GY D V GY D |
8. | MTK Budapest | 33 | 12 | 13 | 8 | 43-62 | -19 | 44 | GY V V V D |
9. | ZTE FC | 33 | 12 | 14 | 7 | 54-60 | -6 | 43 | D GY GY D V |
10. | Újpest FC | 33 | 11 | 18 | 4 | 45-67 | -22 | 37 | V V GY V V |