A találkozó esélyese a vendég debreceni csapat volt, amely öt mérkőzés óta nem talált legyőzőre az NB I-ben. Ellenben a diósgyőriek csak egy ponttal előzték meg az utolsó helyen álló Haladást, ráadásul augusztus 18-án tudtak legutóbb meccset nyerni, akkor pont a szombathelyi együttest győzték le.
Ahogy az várható volt, az első félidőben a vendégek domináltak. A korábbi válogatott Tőzsér Dániel és Könyves Norbert is több veszélyes lövéssel próbálkozott, azonban Antal Botond, a DVTK kapusa többször is védeni tudott.
A 38. percben nagy meglepetésre a hazaiak szereztek vezetést.
A koszovói Florent Hasani kapott egy labdát 25 méterre a DVSC kapujától, majd egy befele cselt követően óriási gólt tekert a jobb felső sarokba.
A második félidőt ismét a DVSC kezdte jobban, az 56. percben Tőzsér Dániel próbálkozott távoli lövéssel, de a labda pár centivel elkerülte a jobb alsó sarkot. A 63. percben Tajti Mátyásának is megjött a lövőkedve, a 25 méteres kísérlete megpattant egy debreceni védőn, Nagy Sándor azonban bravúrral hárítani tudott.
A 82. percben Tajti lezárhatta volna a mérkőzést.
Az egykori Barcelona-játékos kapott remek kiugratást, 15 méterről a rövid felső sarkot vette célba, de nem találta el a kaput. Az utolsó tíz percben a DVSC a kapuja elé szögezte a DVTK-t, de egyenlíteni már nem tudott.
A miskolciak nyolc nyeretlen mérkőzés és sorozatban elszenvedett hat vereség után gyűjtötték be ismét a három pontot, augusztus közepe óta először nyertek meccset az NB I-ben, míg a hajdúságiaknak megszakadt a szeptember óta tartó veretlenségi szériája, öt veretlen bajnoki találkozó után kaptak ki.
1. félidő |
---|
43Norbert Könyves |
39Patrik Bacsa |
38Florent Hasani |
2. félidő |
---|
90Mátyás Tajti |
85Albion Avdijaj |
81Patrik Bacsa |
77Tamás Takács |
75Ádám Bódi |
73Bence Szabo |
72Florent Hasani |
68Ákos Kinyik |
65Kevin Varga |
55Norbert Könyves |
52Attila Haris |
Antal
Brkovic
Karan
Tamás
Shestakov
Szabo
Márkvárt
Tajti
Juhar
Hasani
Bacsa
Barna
Pavkovics
Kinyik
Kusnyir
Haris
Tőzsér
Takács
Bódi
Varga
Könyves
Kosicky
DVTK
99Botond Antal |
25Dusan Brkovic |
48Dejan Karan |
4Márk Tamás |
17Sergiy Shestakov |
20Bence Szabo 73 |
14Dávid Márkvárt |
6Mátyás Tajti 90 |
11Martin Juhar |
8Florent Hasani 72 38 |
9Patrik Bacsa 81 39 |
22Ivan Radoš |
11Richárd Vernes |
18Borisz Tóth |
33Kristóf Polgár |
91Branko Mihajlovic |
94Gábor Eperjesi |
28Tomislav Mazalovic |
DVSC
15Szabolcs Barna |
5Bence Pavkovics |
2Ákos Kinyik 68 |
29Erik Kusnyir |
18Attila Haris 52 |
8Dániel Tőzsér |
20Tamás Takács 77 |
27Ádám Bódi 75 |
21Kevin Varga 65 |
42Norbert Könyves 55 43 |
86Tomas Kosicky |
3Csaba Szatmári |
11János Ferenczi |
33Richard Csosz |
71Albion Avdijaj 85 |
77Aleksandar Jovanovic |
88Márk Szécsi |
1Oleksandr Nad |
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 32 | 22 | 5 | 5 | 78-30 | 48 | 71 | GY D GY GY V |
2. | Paksi FC | 32 | 16 | 9 | 7 | 49-41 | 8 | 55 | V V GY D D |
3. | Fehérvár FC | 32 | 16 | 11 | 5 | 55-40 | 15 | 53 | GY D V GY V |
4. | Puskás Akadémia FC | 32 | 14 | 8 | 10 | 56-34 | 22 | 52 | GY GY V GY GY |
5. | DVSC | 32 | 14 | 12 | 6 | 48-44 | 4 | 48 | GY V GY V GY |
6. | DVTK | 32 | 12 | 12 | 8 | 50-56 | -6 | 44 | D GY D V GY |
7. | MTK Budapest | 32 | 12 | 13 | 7 | 42-61 | -19 | 43 | D GY V V V |
8. | ZTE FC | 32 | 12 | 13 | 7 | 53-58 | -5 | 43 | V D GY GY D |
9. | Kecskeméti TE | 32 | 12 | 14 | 6 | 43-44 | -1 | 42 | V GY D D GY |
10. | Újpest FC | 32 | 11 | 17 | 4 | 45-65 | -20 | 37 | V V V GY V |