Mutatjuk, hogy mi mindenben teljesít jobban Magyarország

fidesz, orbán viktor évértékelő 2014
Vágólapra másolva!
A kormány tájékoztatási akciót indít, amelynek célja, hogy a magyar ember megismerjék, hogy milyen fontos eredményeket ért el a kormány az elmúlt két ciklusban. A kampány keretén belül a jövő céljai szerepelnek, ahol hangsúlyozzák majd azt, hogy még rengeteg teendő van. Összeszedtük a legfontosabb eredményeket.
Vágólapra másolva!

Ahogy az Origo is beszámolt róla, a magyar kormány új tájékoztató akció indít, az eddig elért eredményeket mutatja be a kormány.

Emellett szó lesz a jövőben várható kiemelt intézkedésekről is.


A tájékoztató akció a napokban televíziókban, rádiókban, illetve közterületi reklámfelületeken indul el. Később online reklámfilmekkel és a nyomtatott sajtóban megjelenő hirdetésekkel is találkozhatnak az olvasók.

A kampány szlogenje ismerős:

Ennek megvan a maga oka, a Magyar Idők úgy tudja, az évről évre használt szlogen választásával a kormány hangsúlyozni szeretné, hogy számos területen ért el komoly előrehaladást az ország, azonban még távol vagyunk a kitűzött céloktól.

Jól ismert szlogent használ a kormány Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Magyarország jobban teljesít címmel először 2013 tavaszán indított tájékoztató kampányt a második Orbán-kormány. Az akkori akcióval a kabinet két és fél éves munkáját, az addig elért eredményeket ismertették meg a közvéleménnyel.

Eredmények

Munkanélküliség-foglalkoztatottság

A magyar kormány egyik legfontosabb eredménye, hogy a munkanélküliséget visszaszorította.

A munkanélküliségi ráta rekordmélységben van, mindössze 3,6 százalékos,

míg a foglalkoztatottak átlagos létszáma közelít a 4,5 millió főhöz.

Magyarországon 2010-hez képest 785 ezerrel többen dolgoznak, akik közül 662 ezer ember az elsődleges munkaerőpiacon helyezkedett el.

Egyre többen dolgoznak Magyarországon Fotó: Polyák Attila - Origo

A magyar foglalkoztatottság uniós módszertannal számolva is kiemelkedő, a 20-64 éves korcsoportban 74,8 százalék.

Ezzel Európa harmadik legsikeresebb országának számít Magyarország.

Bérek

Magyarországon lendületesen nőnek a bérek. A minimálbér és a bérminimum újabb 8 százalékkal emelkedik 2019-ben,

így 2010 óta már duplájára emelkedett a dolgozóknak adható legkisebb bér.

Ez azt jelenti, hogy idéna minimálbér 149 000 forint, a garantált bérminimum 195 000 forint lesz, míg jövőre a minimálbér bruttó 161 ezer forintra, a garantált bérminimum bruttó 210 600 forintra nő majd. A másik három V4-es országhoz viszonyítva 2009-ben 70-75 százalék körüli volt a magyar minimálbér,

most ez nagyjából 95 százalék lesz.

Egyre többet keresnek a magyarok Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A magyarok átlagfizetése szintén csúcson van, a rendelkezésre álló legfrissebb adatok szerint a bruttó átlagkereset 327 100 forint volt.

Ez egy év alatt 10,8 százalékos emelkedést jelent.

Mivel az infláció 3-3,5 százalékos, ezért fontos megemlíteni, hogy mind a minimálbér emelkedése, mind az átlagkeresetek bővülése ennél magasabb, tehát ez a többletpénz a magyarok zsebében marad, reálértéken is jobban keresnek.

Családok támogatása

Fontos szerepet kap a tájékoztatási akcióban a családok támogatásának hangsúlyozása. Lesz tájékoztatás arról, hogy emelkedik a gyermekgondozási díj (gyed) és a diplomás gyed összege,

valamint megjelenik a gyermekek bruttó 100 ezer forintos otthongondozási díja (gyod) is.

Mindemellett januártól havi 40 ezer forintra emelkedik a kétgyermekesek családi adókedvezménye, sőt a kedvezményt már azok is igénybe vehetik, ahol érkezik a második gyerek, a várandósság 91. napjától.

Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy

több százezer gyermek kap ingyenes étkezést, illetve ingyenes tankönyvet.

A 2018-19-es tanévben 12,5 millió tankönyv megérkezett az intézményekbe Forrás: MTI/Kovács Tamás

Az állam 42 500 forint életkezdési támogatást nyújt minden születendő gyermeknek, amit egy letéti számlán helyeznek el a Magyar Államkincstárban.

Varga Mihály korábban elárulta, hogy most készítik elő a vidéken élők otthonteremtési támogatásának eszközeit, például a falusi csokot.

Gazdasági teljesítmény és versenyképesség

Arról is szó lesz, hogy a megemelt bérek kigazdálkodhatósága és a versenyképesség javítása érdekében csökken a kisvállalkozások adója. Ezekre az intézkedésekre a gazdaság további növekedése teremt lehetőséget.

Fontos téma lesz a fejlődő magyar gazdaság is, a tavalyi évben a GDP növekedése tovább gyorsult.

Előzetes adatok szerint a növekedés 2018-ban 4,8 százalék volt.

Az építőipar az egyik húzóágazat Forrás: Shutterstock

Az adósságállomány a GDP-hez mérve csökkent, a költségvetési hiány pedig továbbra is alacsony maradt, megfelelve az európai uniós kritériumoknak.

A beruházási ráta Magyarországon 20 százalék fölötti szintet ért el.