Migránsok eltérítettek egy hajót a Földközi-tengeren

Vágólapra másolva!
Migránsok egy csoportja térített el egy kereskedelmi hajót, amely Málta felé vette az irányt – közölte szerdán a máltai hadsereg. A hajó felett az irányítást csütörtök reggelre tudta átvenni a máltai haditengerészet, akik az olajszállítót máltai kikötőbe kísérték.
Vágólapra másolva!

Az El Hiblu 1 nevet viselő, török tulajdonban lévő olajszállító hajó 108 migránst mentett ki a Földközi-tengerből. Amikor azonban a hajó alig 10 kilométerre járt a líbiai partoktól, a migránsok átvették az irányítást a hajó felett, a jármű észak felé tartott.

A teherhajón a legénységgel együtt mintegy 120 ember tartózkodik.

A máltai hadsereg szóvivője közölte a dpa német hírügynökséggel, hogy a máltai hatóságokhoz szerdán délután egy eltérített hajóról érkeztek jelentések, azóta folyamatosan figyelemmel kísérik a helyzetet.

A hadsereg szóvivője hozzátette, hogy a hajó észak felé tart, és várhatóan csütörtök reggel érnek máltai vizekre.

A hajóról utoljára akkor érkezett jel, amikor a kapitány riasztást küldött.

A máltai hadsereg katonai egységeket helyezett készenlétbe, valamint tájékozódnak a jogi helyzetről, ugyanis Málta közelmúltbeli történetében ez lenne az első eset tengeri kalózkodásra a Földközi-tengeren.

Matteo Salvini olasz belügyminiszter egy, a nap folyamán közzétett Twitter-bejegyzésében arról írt, hogy nem mentési műveletről, hanem kalóztámadásról van szó. Salvini hozzátette azt is, „a migránsok elfelejthetik, hogy Olaszországba jönnek”.

Frissítés:

A máltai tengerészet átvette az ellenőrzést az eltérített hajó felett

A máltai haditengerészet bejelentette csütörtökön, hogy átvette az ellenőrzést a kereskedelmi hajó felett, amelyet az általa kimentett migránsok eltérítettek. Az olajszállítót máltai kikötőbe kísérik, a rendőrség megkezdi a nyomozást az ügyben.