Hátba szúrta anyja élettársát egy 19 éves kalocsai férfi

Vágólapra másolva!
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat egy 19 éves budapesti férfival szemben, aki tavaly februárban Kalocsán bódult állapotban életveszélyesen megkéselte anyja élettársát.
Vágólapra másolva!

Egy 19 éves férfi tavaly február 17-én, néhány hónappal szabadulása után meglátogatta Kalocsán élő édesanyját, akinek az élettársát nem kedvelte. Mivel úgy ítélte meg, hogy anyja otthona nem elég nagy mindenki számára, napközben a szomszédos nagyszülői lakrészben szállt meg,

ahol szintetikus kannabinoidot tartalmazó új pszichoaktív anyagot fogyasztott.

Délután 5 óra volt már, amikor a férfi, a nő élettársa, részegen hazatért. Nem tudott bemenni a házba, mert az ajtóban egy közelben lakó nő ült magatehetetlenül.

A férfi megpróbálta elvonszolni a nőt a lépcsőről, miközben hangosan szidta, amit a bedrogozott fiatal meghallott.

Mivel úgy ítélte meg, hogy anyja élettársa éppen bánt valaki, kiszaladt a házból és kiabálni, veszekedni kezdett a részeg férfival. Aztán rátámadt.

Kétszer a fején és a hasán is megütötte.

A veszekedés után a 19 éves férfi átszaladt közelben lakó ismerőseihez. A konyhában magához vett egy 10,5 pengehosszúságú kést és visszafutott anyja párjához.

Kétszer szúrta meg a fiatal a neki háttal álló férfit, majd a kést eldobta és „meghoztam az áldozatot" felkiáltással távozott a helyszínről.

A férfit súlyos, vérzéses sokk állapotában vitte kórházba a mentő, amit a szomszédok riasztottak. A konyhakés elérte a férfi tüdejét, amitől légmelle alakult ki, emiatt közvetlen életveszélyes állapotba került. Ellátás nélkül meghalt volna.

A büntetett előéletű, visszaesőnek minősülő 19 éves férfit az ügyészségéletveszélyt okozó testi sértéssel vádolja és börtöben látná. Mivel korábbi büntetésből kedvezménnyel szabadult, ezután történt a támadás, az ügyészség korábbi büntetése végrehajtásának folytatását is indítványozza. A jelenleg letartóztatásban lévő fiatal bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszéken döntenek majd.