Amerikai cégek több mint 650 milliárd dollár profitot utaltak haza

google apple
An Apple iPhone with a Google logo is seen in this photo illustration on December 6, 2017. (Photo by Jaap Arriens/NurPhoto)
Vágólapra másolva!
Az amerikai cégek külföldön keletkezett nyereségükből 664,9 milliárd dollárt utaltak haza tavaly, ami jóval felülmúlta az előző évi 155 milliárd dollárt - olvasható az amerikai pénzügyminisztérium közleményében.
Vágólapra másolva!

A minisztérium kimutatása szerint a tavalyi utolsó negyedévben a repatriált vállalati nyereség 86 milliárd dollár volt a harmadik negyedévi 101 milliárd dollár után, vagyis a nagyobbik rész az első félévre esik, amikor a naptári évvel megegyező pénzügyi évet záró külföldi leányvállalatok az előző évi nyereség felosztásáról döntenek éves közgyűléseiken.

Az amerikai cégek közül korábban sokan ódzkodtak, hogy hazautalják a külföldön keletkezett nyereségüket, mert nem akarták megfizetni a magas amerikai adókat.

Illusztráció Forrás: AFP/NurPhoto/Jaap Arriens

Ezen változtatott a 2017 decemberében elfogadott új adótörvény, ami egyebek között a pénzben repatriált nyereség adókulcsát 15,5 százalékra szállította le az addigi 35 százalékról. Egyes számítások szerint az amerikai cégek jelenleg mintegy 1500-2500 milliárd dollárt tartanak külföldi számlákon.