Vágólapra másolva!
A 2019-es költségvetésben a családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatások finanszírozására több mint 6 milliárd forinttal több jut, mint az előző évben - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára. 
Vágólapra másolva!

Fülöp Attila a Pest megyei település Segítő Kéz Szolgálata új épületének átadásán hangsúlyozta,

a kormány 2010 óta következetesen támogatja a magyar családokat,

főként azokat, ahol baj van, és segítségre van szükség.

Hozzátette, hogy a szociális területen megvalósuló beruházások esetében nem az állam "magánügye", hogy ott mi történik, ha valaki igénybe veszi a családsegítő és gyermekjóléti szolgálatot, az kihat közvetlen és tágabb környezetére is.

Az államtitkár közlése szerint az új épület fontos "üzenete" az egymás iránti felelősségvállalás. A szociális területen végzett tevékenység nagyszerűsége abban áll, hogy önzetlenül működő csapatok hittel végzik munkájukat.

Az önkormányzati fenntartású épület felújítása, amelyben a Segítő Kéz Szolgálat is működik, összesen 275 millió forintból valósult meg, a beruházást a Norvég Alap 101 millió forinttal támogatta.