Bakondi Györgyöt, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadóját arról kérdezték kedden az M1 aktuális csatornán, hogy Fionnuala Ní Aoláin, az ENSZ egyik emberi jogokkal foglalkozó biztosa Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek küldött levelében azt írta, a terrorcselekmény miatt elítélt Ahmed H. jogai sérültek Magyarországon. A biztos kritikával illette a magyar törvényeket és az eljárást, valamint úgy vélte, a férfi nem terrorista, és sérültek az emberi jogai.
Bakondi György úgy fogalmazott: ez a biztos „a Soros-birodalom szoros szövetségese”.
Szerinte az ENSZ biztosa meglepő kijelentést tett, hiszen a bíróságok jogerős döntését általában nem szokták vitatni, és a bíróság börtönbüntetésre ítélte Ahmed H.-t terrorcselekmény elkövetése miatt.
Ezt a kijelentést a kormány a lehető leghatározottabban visszautasítja.
Reméli, hogy a levélben megfogalmazott állítások a biztos magánvéleményét tükrözik, nem az ENSZ migrációs paktumának valamilyen folyományát jelentik.
Megjegyezte azt is: Ahmed H.-t jelenleg nem tudják hova utaztatni, volt tartózkodási helye, Ciprus nem akarja befogadni, ahogy más országok sem.
A szír férfit a 2015. szeptemberi röszkei tömegzavargás résztvevőjeként terrorcselekmény miatt ítélték öt év börtönre.