Két magyar lemez is felkerült a rangos nemzetközi toplistára

Söndörgő együttes
Vágólapra másolva!
Két magyar lemez, a Babráé és a Söndörgőé is felkerült májusban a nemzetközi világzenei toplistára (World Music Charts Europe - WMCE).
Vágólapra másolva!

A Babra együttes debütáló, cím nélküli lemeze a 10. a Söndörgő Nyolc 8 Nyolc című albuma pedig a 15. helyen szerepel a nemzetközi világzenei toplista, a World Music Charts Europe, azaz WMCE májusi anyagai között. A WMCE zsűrijében

27 ország körülbelül 50 rádiós világzenei szakembere dönti el pontozásos módszerrel,

hogy az adott hónapban mely lemezeket tartják a legjobbaknak. A listát minden hónap elsején teszik közzé a toplista hivatalos oldalán. .de honlapon. A friss WMCE-listát az iráni Mahsa & Marjan Vahdat, illetve az amerikai Kronos Quartet közös lemeze, a Placeless vezeti, a második helyre a japán Minyo Crusaders Echoes of Japan, a harmadikra pedig az amerikai Our Native Daughters Songs of Our Native Daughters című albuma került.

A déli szláv népek és a Balkán zenei hagyományait újjáélesztő Babra első albuma szinte megjelenése után azonnal felkerült a világ legrangosabb világzenei toplistájára, a World Music Charts Europe-ra, mégpedig az előkelő 10. helyen. A Babra 2014-ben alakult Budapesten. Az öttagú zenekart

a balkáni kultúra iránti rajongás és családi szálak fűzik

a Duna mentén letelepedett déli szlávok zenéjéhez, amelynek eredetiségét és lelkületét megőrizve hoznak létre a tradicionális dallamokból új zenei formákat, egyéni hangzásvilág és stílus kialakítására törekedve. A csapatban Koller Dániel (tamburák, ének), Pozsonyi Dávid (tambura, derbuka, ének), Réti Benedek (harmonika), Babcsán Bence (tambura, szaxofon, tárogató, klarinét, furulyák, ének) és Varga Veronika (nagybőgő, ének) szerepel. Az együttes a koncertezés mellett a Budapest környéki délszláv kulturális közösségekben is otthonra lelt, ahol zenéjével az aktív táncházi élet résztvevője. A zenekar egyéniségét a tamburák egysége, a klarinét és a harmonika összhangja határozza meg. Az elmúlt években sikerrel szerepeltek több nemzetközi világzenei és showcase fesztiválon, így a Budapest Ritmón, a Czech Music Crossroads Showcase-en, a lengyelországi Pannonica Fesztiválon, a Bratislawa World Music Fesztiválon és a vicenzai Musica delle Tradizioni vagy az indiai Sur Jahan Fesztiválon.

Kinőttük a skatulyákat - interjú a Söndörgő együttes vezetőjével

A zenélés örömszerzésre tanít: mindegy, hogy hívják a stílust, amiben játszol, népzene, világzene vagy pop, a lényeg, hogy megéld magad benne, és energiát adj át, mondja Eredics Áron. A Söndörgő vezetőjével a világszerte ismert tamburaegyüttes 21 évéről, szakmai elismerésekről és...

Szintén felkerült a WMCE toplistájára a Söndörgő Nyolc 8 Nyolc című albuma, amely saját kiadásban (sndrg music) jelent meg, és a 15. helyet foglalja el. A szentendrei zenekar (Eredics Áron - tambura, darbuka, ének; Eredics Benjámin - tambura, trombita, ének; Eredics Dávid - tambura, kaval, szaxofon, klarinét, ének; Eredics Salamon - tambura, harmonika, furulya, hulusi; Buzás Attila - nagybőgő, ének)

hosszú évek óta állandó meghívottja külföldi rock-, pop- és világzenei fesztiváloknak,

koncerttermeknek és kluboknak, játszott például a londoni Queen Elizabeth Hallban, a dániai Roskilde fesztiválon, a World Music Expón (Womex).

A Söndörgő eddig nyolc lemezt készített, a 2014-ben megjelent Tamburocket - Hungarian Fireworks vezette a World Music Charts Europe-ot.