A rossz gyerekkori élmények miatt alakulhatnak ki a szenvedélybetegségek

Vágólapra másolva!
Makara Mihály, a Dél-pesti Centrumkórház orvosa azt mondta, a negatív gyerekkori élmények hatására alakulhatnak ki a szenvedélybetegségek. A rizikófaktorba leginkább azok a gyerekek tartoznak, akiket érzelmileg elhanyagoltak vagy szexuálisan bántalmaztak.
Vágólapra másolva!

Az orvos az M1 csatornán azt mondta, nagy százalékban fordul elő szenvedélybetegség azoknál a gyerekeknél is, akiknek szülei elváltak, vagy alkoholisták, börtönviseltek, depressziósak, illetve drogfogyasztók voltak.

Makara Mihály azt is mondta, a gyerekkori negatív hatások számos következménnyel járnak, jó példa erre, egy angliai nyugdíjasok körében készült felmérés, miszerint a gyerekkorukban bántalmazottak körében 250 százalékkal nagyobb a depresszió aránya, mint a jó családi háttérrel rendelkezőknél.