Hiába telt el 10 év Gyurcsány Ferenc botrányos kormányzása óta, az akkor elszenvedett példátlan népszerűségvesztését azóta sem tudta helyrehozni: a volt miniszterelnök továbbra is az ország egyik legnépszerűtlenebb politikusa, személye a legtöbb választó szemében összeforrt a hazugság és a politikai felelőtlenség fogalmával. Természetesen maga a DK-vezér is érzékelte e problémát, a szétforgácsolódó és belharcokkal sújtott ellenzéki oldal letarolásában azonban meglátta a lehetőséget, így pusztán olyan stratégiát kellett találnia, amely továbbra is lehetővé teszi szélsőliberális vízióinak hangoztatását, ám a személyéhez kapcsolódó példátlan népszerűtlenség nélkül. A mesterterv főpróbája az európai parlamenti választások kampánya volt, melynek keretében Gyurcsány a saját feleségét, a baloldali érzelmű szavazók körében igen népszerű Dobrev Klárát helyezte előtérbe, míg ő maga taktikusan háttérbe húzódott, kevésbé mutatkozott.
Az elképzelés sikeresnek bizonyult, hiszen a DK jelentős csapást mért az MSZP-Párbeszéd szövetségre, sikeresen tudta megszólítani a szocialista tábor jelentős részét. A folyamat következő lépése pedig jelenleg is zajlik Budapesten:
meglovagolva a sikeres EP-választási szereplést, Gyurcsány Ferenc gondolkodás nélkül elárulta Karácsony Gergelyt,
hogy fókuszba állítsa régi szövetségesét a baloldali újságírók közül, Kálmán Olgát, aki nem mellesleg jóval kisebb mértékű elutasítottsággal rendelkezik, mint a volt miniszterelnök. Alapvetően két következtetést szűrhetünk le e történésekből.
Egyrészt Gyurcsány Ferenc látszólagos hátralépése és Dobrev Klára, valamint Kálmán Olga előtérbe helyezése egyáltalán nem járt politikai irányváltással: e két, régi-új szereplő pontosan ugyanazokat a gondolatokat hangoztatja, mint a bukott miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció ideológiája pedig továbbra is változatlan. Természetesen jogosan tehető fel a kérdés, hogy nem tekinthető-e a választópolgárok manipulálásának, átverésének, hogy egy párt pusztán személycserékkel, és nem a mondanivaló érdemi, minőségi megváltoztatásával kívánja a bázisát növelni?
Másfelől egyre határozottabban kijelenthető az elmúlt évek eseményei tükrében, hogy Gyurcsány Ferenc különböző összefogás-koncepciók keretében először ráerőlteti magát és pártját a többi ellenzéki erőre, majd a megfelelő pillanatban „trükkök százaival” elszívja e pártok szavazóit. Első lépésként egykori pártját, az MSZP-t igyekszik teljesen leradírozni a politikai térképről, a Századvég legfrissebb kutatása szerint pedig
éppen ott sikerült komoly ütést bevinnie egykori szövetségeseinek, ahol számukra a legjobban fáj: a 60 év feletti, illetve a nyugdíjas szavazók körében – mely választói csoportok korábban az MSZP törzsbázisának számítottak –
a Demokratikus Koalíció látványosan növelni tudta támogatottságát az utóbbi időszakban, míg a szocialista párt ezzel párhuzamosan marginalizálódott e választók körében. Kétségeink viszont ne legyenek, idővel a naiv és tapasztalatlan politikusokból álló Momentum is a DK-elnök csapdájában fog kikötni, hiszen általános tételként leszögezhető, hogy Gyurcsány Ferencnek nem a szövetséges politikai erők az igazán fontosak, hanem azok szavazói.
Ugyanakkor e fejleményektől függetlenül világosan látnunk kell, hogy a Demokratikus Koalíció – a többi ellenzéki erőhöz hasonlóan – továbbra is képtelen a bizonytalanokat megszólítani, csupán arra képes, hogy a baloldali erőviszonyokat a maga javára rendezze át. Az elmúlt években kirajzolódó kép tehát továbbra is változatlan: az ellenzék legfeljebb a saját tortája újraszeletelését tudja elérni, anélkül, hogy az össztársadalmi támogatottságuk változna.
Szerző: dr. Erdős Gergely, a Századvég Alapítvány belpolitikai elemzője