Az esélyes spanyolok remekül kezdték a meccset, elképesztő iramot diktáltak, majd a hetedik percben Fabián Ruiz bombagóljával megszerezték a vezetést.
Az U21-es Európa-bajnokságon ez volt az első meccs, amikor a németek hátrányba kerültek.
A folytatásban a németek is nagyobb fokozatra kapcsoltak, de a spanyolok – akik a legutóbbi öt U21-es Eb-n négyszer döntőztek – nem jöttek zavarba, és higgadtan járatták a labdát.
A 34. percben majdnem megfogyatkozott a spanyol válogatott.
A tornán már hét találatnál járó - ezzel biztosan gólkirály - Gian-Luca Waldschmidt tolta meg a labdát Jesus Vallejo mellett, a spanyol csapatkapitány pedig térdmagasságban, nyújtott lábbal beleszállt a német csatárba.
Vallejo sárga lapot kapott, de közben az esetet vizsgálta a videobíró-szobában ülő csapat, de valami érthetetlen oknál fogva nem találták elég durvának megmozdulást.
A második félidőt a németek kezdték jobban.
A 47. percben Nadiem Amiri kemény lövését Antonio Siverának kellett védenie. A folytatásban is a címvédő németek irányították a játékot, de komoly helyzeteket nem tudtak kialakítani, a spanyolok kapusának főleg csak középre tartó távoli lövéseket kellett megfognia.
A 69. percben eldőlt a mérkőzés.
Vallejo szerelése nem ért büntetőt, a kontrából azonban veszélyes támadást vezettek a spanyolok, de úgy tűnt elszórakozzák a lehetőséget. Végül Fabián Ruiz unta meg a tétlenséget, és 23 méterről kapura lőtt, a gyenge labdát azonban Alexander Nubel kiejtette, az érkező Dani Olmo pedig a tehetetlen kapus fölött a hálóba pörgetett.
Az utolsó negyedórában úgy tűnt, a spanyolok bármikor megszerezhetik a harmadik találatot. Előbb Fabián Ruiz hagyott ki egy ziccert, majd a 80. percben Carlos Soler lőtt óriási kapufát 15 méterről.
A 83. percben majdnem találtak egy gólt a németek. Waldschmidt elé került egy visszasarkazott labda, de a németek gólkirálya hat méterről kapu mellé lőtt.
A 88. percben összejött a német szépítés.
Nadiem Amiri távoli bombája megpattant Vallejo fején, ez teljesen becsapta Antonio Siverát, és áthullott fölötte a labda.
Az utolsó percekre felcsillant a németek reménye, de túl későn jött a szépítés, a spanyolok pedig rutinosan eldugták a labdát, esélyt sem hagyva az egyenlítésre.
Győzelmükkel a spanyolok ötödször nyerték meg az U21-es Európa-bajnokságot, ezzel beérték az örökranglista élén a szintén ötszörös győztes olaszokat.
U21-es Európa-bajnokság, döntő
Spanyolország-Németország 2-1 (1-0)
Gólszerző: Fabián Ruiz (7.), Dani Olmo (69.), ill. Amiri (88.)