Elbukta a helyreigazítási pert Ujhelyi a Szeviép-ügyben

2011. április 1.
Ujhelyi István, az Országgyűlés szocialista alelnöke, alkotmány vitája, alkotmánozás, alaptörvény
Vágólapra másolva!
A táblabíróság jogerősen elutasította Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti képviselő helyreigazítási kérelmének érdemi részét. A jogerős ítélet szerint ugyanis a Délmagyarország című lap nem híresztelt valótlanságot azzal, hogy megírta a korrupcióba keveredett politikusról, hogy 38 millió forintot kapott „hálapénz" gyanánt a Szeviéptől. A tévedés abban volt, hogy az összegből nem a szőregi, hanem a badacsonytomaji ingatlanát újítathatta fel Ujhelyi.
Vágólapra másolva!

A Szegedi Ítélőtábla - az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztató - jogerős döntése értelmében a

Délmagyarország nem híresztelt valótlanságot a szocialista Ujhelyi Istvánról

–számolt be a Magyar Hírlap. Ugyanakkor a bírósági ítéletből az is kiderült, hogy a politikus szeged-szőregi házának felújítása nem a Szeviép Zrt. pénzéből történt. Azt már a perbe hívott Délmagyarország teszi hozzá, hogy ők abban tévedtek, hogy az építőipari cég 38 millió forintos „hálapénze" nem Szőregre és nem is Debrecenre, hanem Badacsonytomajba mehetett.

A sajtóper előzménye, hogy a lapnak a Szeviép egykori igazgatósági elnöke, Baranyi Sándor azt nyilatkozta, hogy Ujhelyi István segítségét 2008-ban a cég azzal hálálta meg,

hogy házának felújítását finanszírozták 38 millió forint értékben.

A nagy összegű hálapénzt Ujhelyi azért kapta, mert a Szeviépnek segített bekerüli az M43-as autópálya építésének konzorciumába, és ezért a cég igazgatósági tanácsa úgy döntött - Ujhelyi kérése -, hogy finanszírozza házának felújítását. Baranyi állítása miatt Ujhelyi a hírt elsőként megíró Délmagyarországot és a cikket átvevő médiumokat egyaránt beperelte.

Ujhelyi István Forrás: MTI/Kovács Attila

A Délmagyarország elleni perben Baranyi állításait tanúként a Szeviép másik igazgatósági tagja, Pristui László és megerősítette. Mint mondta:

Pristui azt is elmondta, hogy a pénzt szerinte nem a szőregi, hanem Ujhelyiék badacsonytomaji ingatlanán használták fel. Az információt a közvetítő cég ügyvezetőjétől tudja.

Mint ahogyan arról a Magyar Hírlap korábban beszámolt, Ujhelyiék 2005 decemberében és 2006 márciusában két badacsonytomaji ingatlant vásároltak, az egyiket édesapja, a másikat Ujhelyi és akkori felesége nevére. Ebből a két ingatlanból alakítottak ki később egyet, amit aztán a Szeviép az említett „hálapénzből" felújított. Az ingatlant Ujhelyi édesapja a tulajdoni lap szerint 2012-ben a négy unokájának ajándékozta, Ujhelyi Istvánt pedig haszonélvezőnek tette a több tíz millió forintot érő ingatlanban. Ezt Ujhelyi, amikor még 2014-ben a magyar országgyűlés tagja volt, nem tűntette fel a vagyonnyilatkozatában, máig ismeretlen okokból.