A Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál programjában is látható a Curtiz

Michael Curtiz
Vágólapra másolva!
Mintegy húsz film és számos kísérőprogram, beszélgetés várja a közönséget a 8. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztiválon november 27. és december 1. között Budapesten, a Puskin és a Művész moziban.
Vágólapra másolva!

A fesztivál válogatást ad az elmúlt évek legjobb, a zsidó kultúrát, életmódot, emlékezetet bemutató filmjeiből, egyebek mellett az Egyesült Államokból, Németországból, Mexikóból, Izraelből, Franciaországból és Magyarországról. A válogatás több filmje női életpályákra, sorsokra fókuszál: különleges filmélményt ígér az RBG című amerikai dokumentumfilm, amely Ruth Bader Ginsburg, az amerikai legfelsőbb bíróság sokáig egyetlen női tagjának életét mutatja be. Ruth Bader Ginsburg több évtizede a női egyenjogúság aktív és ismert szószólója, számos alkalommal fellépett a nemi alapú diszkrimináció ellen.

A fesztiválon a közelmúlt több elismert hazai alkotása is szerepel, többek között az Oscar-aspiráns Akik maradtak és a Kertész Mihály életét bemutató Curtiz.

Emellett a Zsifi-n lesz a díszbemutatója Illés László A Pásztor című második világháborús drámájának, amely októberben a Los Angeles Film Awards-on a legjobb független filmnek járó díjat kapta.

Boszorkányokkal forgatna a magyar Oscar-nevezett film rendezője

Tóth Barnabás rendezése, az Akik maradtak az Oscar-díj előszobájaként jegyzett Telluride Filmfesztiválon debütált, majd Magyarország ezt a filmet nevezte a 2020-as Oscar-díjra. A rendező már második alkalommal versenyezhet az Oscar-díjért: tavalyi kisjátékfilmjét, a Susotázs-t beválogatták a 2019-es Oscar-díj legjobb élőszereplős rövidfilm kategóriájának 10 kisfilmet tartalmazó rövidlistájára. A hazánkban a 16.


A budapesti helyszínek mellett az érdeklődők Győrben is megtekinthetik fesztivál több filmjét. A 8. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál szervezője a JCC Budapest - Bálint Ház. A filmfesztivál a Judafest - A zsidó kultúra ünnepe rendezvénysorozat része. A rendezvény fő támogatója a Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány, a The American Jewish Joint Distribution Committee (JDC) magyarországi szervezete.

Michael Curtiz olyan volt, mint Rick a Casablancából

Nehéz igazán izgalmas közönségfilmet készíteni magáról a filmezésről, mivel a filmszakmabeli hősök a legjobb esetben is főleg a saját (lelki vagy egyéb) válságaikat oldják meg. Nem a világot mentik meg, ahogy azt a hollywoodi szuperprodukciókban szokás, legfeljebb a karrierjüket.


A fesztivál programjairól további információ a www.zsifi.org oldalon található meg.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!