Feljelentést tett Détár Enikő

Sztárban sztár 2017, Détár Enikő
Vágólapra másolva!
Mint korábban írtuk, egy kamuportál hozott le egy meg nem történt interjút az énekesnővel, akihez ebben olyan kijelentéseket kötöttek, amelyek felháboríthatták a nyugdíjasokat.
Vágólapra másolva!

Mivel a neten terjedő szöveg rosszul esett neki, nincs is köze hozzá, és alkalmas arra, hogy rossz hírét keltse (ezáltal kevesebb ember vegyen jegyet fellépéseire), feljelentést tett. Nem unatkozik amúgy, decemberben szólóban és a Dívák formációval (Fésűs Nellyvel és Ladinek Judittal) 14 koncertje lesz.

Fotó: Polyák Attila - Origo

„Az egyik külföldön élő rokonom nemrég hazalátogatott, és neki is rögtön az volt az első kérdése, miért nyilatkoztam ilyet a nyugdíjasokról. Mélységesen felháborít, ami történt! A napokban megtettem a rendőrségi feljelentést, és erre buzdítok minden művészt, aki hasonló cipőben jár" – mondta a Blikknek Détár,