Elhalasztották a budapesti vizes Európa-bajnokságot

ÉPÍTMÉNY úszómedence
Budapest, 2017. február 21. A Duna Aréna, a nyári vizes világbajnokság központi létesítménye a helyszínbejárás napján, 2017. február 21-én. Fürjes Balázs, az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos ezen a napon bejelentette, hogy a szerződésben vállalt határidő előtt és költségkereten belül elkészült a létesítmény. Július 14. és 30. között Budapesten és Balatonfüreden rendezik meg a világbajnokságot. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Európában a koronavírus miatt kialakult helyzetre, az utazási szankciókra, valamint az európai országok által bevezetett más intézkedésekre tekintettel a LEN Büró arra a döntésre jutott, hogy a 2020-as Európa-bajnokságot, a LEN Kongresszust és a Masters Európa-bajnokságot elhalasztja. Az említett eseményeket várhatóan augusztusban rendeznék meg, a dátumot azonban csak május végén vagy június elején véglegesítené a LEN.

Paolo Barelli, a LEN elnöke egyetértett az Európa-bajnokság Szervező Bizottságának azon javaslatával, hogy a koronavírus-járvány miatt a versenyt az eredeti időpontnál (május 11-24.) később rendezzék meg. Ezek után a LEN Büró – elektronikus szavazással – az események elhalasztása mellett döntött.

A LEN elnöke, Paolo Barelli közölte: „A legfontosabb partnerekkel történő egyeztetés után egy alternatív dátumot jelöltünk ki, ez alapján az Eb tervezett új időpontja augusztus 17-30. Jelen helyzetben igen nehéz előre tervezni, ezért a magyar szervező bizottsággal abban állapodtunk meg, hogy az esemény időpontját május végén vagy június elején véglegesítjük."

Barelli hozzátette, ha a helyzet nem javul Európában az elkövetkezendő hónapokban, úgy a LEN fontolóra veszi az Eb 2021-re történő halasztását. „A prioritás az, hogy a sportolók egészségét megvédjük, illetve a legjobb körülményeket biztosítsuk a versenyzéshez tökéletesen biztonságos környezetben. Az Európa-bajnokság a sportágaink igazi ünnepe, amelyhez a magyar szervezők rendre kitűnő körülményeket garantálnak" – mondta a LEN elnöke.

Dr. Szabó Tünde, Magyarország sportért felelős államtitkára hangsúlyozta, az Európa-bajnokság akkor rajtolhat el, ha a kontinensen megoldódnak a járvánnyal kapcsolatos problémák. „Az Európa-bajnokság mindig is egy kivételes verseny volt, a szezon fénypontja. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy egy újabb csodálatos kontinensviadalnak adjunk otthont Budapesten, amely az Európa-bajnokság szülővárosa. Az 1926-os első Eb óta minden egyes LEN esemény hatalmas siker volt fővárosunkban, most is ugyanezt szeretnénk átélni – épp ezért kell türelmesen megvárni, hogy minden adott legyen a tökéletes rendezéshez."

Elhalasztják a budapesti vizes Európa-bajnokságot Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Dr. Szabó Tünde hozzátette, az Európa-bajnokság nem lenne az igazi a szurkolók nélkül. „Mindannyian azt kívánjuk, hogy megteljenek a Duna Aréna lelátói. A magyar rajongók olyan varázslatos hangulatot képesek teremteni, amely a budapesti úszóesemények védjegyévé vált – a hozzánk látogató versenyzők is megérdemlik, hogy ismét átélhessék ezeket a mágikus pillanatokat. Mint ahogy azt is megérdemlik, hogy lehetőségük legyen minőségi felkészülésre az Európa-bajnokság előtt, amelyre jelenleg egyáltalán nincs mód. A sportolók edzéslehetőségei leszűkültek, s közülük is leginkább a vizes sportágak képviselői szenvedik meg leginkább a jelenlegi helyzetet, hiszen náluk a medencés edzéseket semmivel sem lehet pótolni."

Wladár Sándor szerint helyes döntés elhalasztani az Eb-t.

"Nem volt kérdés, hogy el kell halasztani az Európa-bajnokságot, és azt gondolom, ez egy nagyon helyes döntés volt, hiszen több mint tizenötezer ember érkezett volna a kontinens ötvenhat országából. Nem lehet veszélyeztetni senkinek az egészségét" - nyilatkozta a Kossuth Rádiónak a Magyar Úszó Szövetség elnöke.

Hozzátette, amennyiben az olimpiát megrendezik, akkor is sor kerülhet az Európa-bajnokságra, ugyanakkor kicsit elhamarkodottnak tartja az új időpont pontos megjelölését, mivel az európai helyzetnek először rendeződnie kell. A versenyzők helyzetéről szólva megjegyezte, megvannak a tervek arra, hogy a válogatott úszók milyen körülmények között és hogyan folytathatják felkészülésüket, amelynek célja továbbra is a tokiói szereplés.

Wladár Sándor szerint jó döntés született Forrás: Koncz Márton

A LEN tisztújító Kongresszusa és a Masters Európa-bajnokság a vizes Eb-vel együtt szerepel a programban, a végleges időpontjukról szintén május végén születhet döntés.

Fentiek alapján a Szervező Bizottság a LEN Európa-bajnokság jegyvásárlását a mai naptól mindaddig felfüggeszti, amíg nincs meg a versenyek új dátuma. Ekkor a korábban az eseményre jegyet váltott belépők az új menetrend szerint lesznek érvényesek, így pl. az eredetileg a május 16-i (szombat) úszódöntőkre szóló jegyek a módosított időpont hatodik versenynapjának úszódöntőire, ugyanazon versenyszámokra, ugyanazon szektor/sor/székszámra lesznek felhasználhatóak.

Mindazon jegytulajdonosoknak, akik valamilyen oknál fogva nem tudnak majd ellátogatni az új időpontra kijelölt versenyekre, az esemény hivatalos jegyértékesítő partnere, az Eventim visszatéríti a jegyek (banki jutalékkal csökkentett) árát. Ezen igényüket a végleges dátum kihirdetését és a jegyértékesítés újraindítását követően a jegyvásárlók az info@tex.hu elérhetőségen tudják majd jelezni.