Hárommilliárd forintos fejlesztési program indul Komárom-Esztergom megyében

bazilika Duna egyházi épület ÉPÜLET épületfotó FOLYÓ folyópart FOTÓ FOTÓTÉMA TÁJ városkép
Párkány, 2017. május 16. Az esztergomi Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyház (Esztergomi Bazilika) épületének látképe a szlovákiai Párkány (Stúrovo) felől. MTVA/Bizományosi: Juhász Gábor *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
Komárom-Esztergom megyei önkormányzat támogató döntésével hárommilliárd forintnyi beruházás valósulhat meg a Terület- és településfejlesztési operatív program keretében, az összeg kétharmadából a bölcsődéket fejlesztik – tájékoztatott a megyei közgyűlés elnöke.
Vágólapra másolva!

Popovics György közölte: 11 településen létesülhet bölcsőde, összesen 214 új helyet alakítanak ki.

Illusztráció Forrás: MTI/Juhász Gábor

Húsz településen valósulnak meg beruházások, hét helyszínen 623 millió forintból korszerűsítik a csapadékvíz-elvezetési rendszert, Tatán Baj irányába kerékpárút épül, Csém és Kisigmánd pedig az egészségügyi szolgáltatások fejlesztésébe kezdhet.