A Körösöknél, a Tisza-holtágaknál és Csepelen folytatódik a szúnyogirtás

Balatoni szúnyogirtás
1200 hektárra jutott a vegyszerből
Vágólapra másolva!
A következő napokban a Körösöknél és egyes Tisza-holtágaknál, illetve a Csepel-szigetnél folytatódik a szúnyogirtási program.
Vágólapra másolva!

Mukics Dániel, a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője elmondta, hogy a szakemberek légi permetezéssel, illetve földi biológiai módszerrel ritkítják a vérszívók lárváit.

A Körösöknél, egyes Tisza-holtágaknál és Csepelen folytatódik a szúnyogirtás Forrás: H. Szabó Sándor

A márciusban kezdődött program során a rovartani szakértők rendszeresen ellenőrzik a lárvák számát és fejlődési állapotát. Megállapították, hogy

így azokra a pontokra lehet koncentrálni a kezeléseket, ahol a szúnyogok évről évre megjelennek - nyilatkozta Mukics Dániel.

A Körösöknél és egyes Tisza-holtágaknál, valamint azok környezetében légi úton, a Csepel-szigetnél pedig földi módszerrel juttatják ki a biológiai készítményeket.

A lárvák ellen felhasznált készítmény egy baktérium által termelt speciális fehérjét tartalmaz, amely

az alkalmazott dózisban csak a szúnyoglárvákat pusztítja el

- ismertette a szóvivő.