Koronavírus-fertőzésen átesettek jelentkezését várják vérplazmadonornak

Koronavírus-mintákat tesztelnek az ország legnagyobb, kifejezetten virológiai diagnosztikával foglalkozó laboratóriumában, a Nemzeti Népegészségügyi Központ Virológiai Laboratóriumi Osztályán, Budapesten 2020. április 3-án.
Vágólapra másolva!
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a koronavírusos betegek tüneteit enyhítő kísérleti vérplazma-terápia kidolgozását és alkalmazását támogatja. A projekten dolgozó vállalati-egyetemi kutatócsoport akár már a héten elkezdheti beadni a szérumot. A minél hatékonyabb kezelés érdekében a vírusfertőzésen már átesett, a védettségüket megosztani hajlandó újabb vérplazmadonorokat keresnek - írja közleményében a minisztérium. 
Vágólapra másolva!

A járvány orvosi vizsgálatai és tudományos kutatásai alapján kimutatható, hogy a súlyos betegek vérében kialakuló túlzott immunreakció, az ún. „citokin-vihar" egészséges szérum hozzáadásával gátolható. Ha a szérumot a fertőzésből kigyógyult ember adományozza, a vér magas ellenanyagszintje miatt a kezelés még hatásosabb lehet.

Koronavírus-mintákat tesztelnek az ország legnagyobb, kifejezetten virológiai diagnosztikával foglalkozó laboratóriumában, a Nemzeti Népegészségügyi Központ Virológiai Laboratóriumi Osztályán, Budapesten 2020. április 3-án Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Az ITM által támogatott projektet Dr. Lacza Zsombor, a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettese, az OrthoSera ügyvezetője vezeti. A nemzetközi szinten is aktív magyar tulajdonú cég innovatív vérszérum-terápiákat fejleszt, hagyományos célterülete az ízületi regeneráció és a csontpótlás. A tárca támogatása tette lehetővé a vállalkozás számára, hogy

kutatási és gyártási kapacitásait teljes egészében a vírusellenes szérumterápia létrehozásában hasznosítsa.

A kutatócsoport a Semmelweis Egyetemmel és a Pécsi Tudományegyetem virológiai központjával együtt fejlesztette ki a már engedéllyel is rendelkező szérumot, amelynek

beadása a héten megkezdődhet.

A program teljes megvalósításához több szereplő szoros együttműködése szükséges: a gyógyultak önkéntes plazmadonációjától kezdve egészen a kutatási eredményeket értékelő statisztikusokig. A kutatók fő partnere az ellenszérum előállításában a KEDPLASMA Magyarország és az Országos Vérellátó Szolgálat, a betegek kezelése pedig a Semmelweis Egyetem segítségével valósulhat meg.

Eddig negyvenen jelentkeztek

A szérumterápia legfontosabb eleme, hogy

minél több olyan embert találjon a kutatócsoport, akik már átestek a vírusfertőzésen, és hivatalosan is gyógyultnak tekinthetőek,

így védettek a másokra veszélyes koronavírus ellen. A projekt az eddigi 40 jelentkező mellé ezért újabb gyógyultakat is keres, akik szívesen megosztják védettségüket a legyengült állapotban lévő súlyos betegekkel.

A vérplazmavétel jóval kisebb megterhelést jelenet, mint egy véradás. Az orvosi csapat szakemberei az erre önként vállalkozókat az Operatív Törzs segítségével a vérplazmaadás helyszínére szállítják. A gyógyult koronavírus-fertőzöttek jelentkezését az info@orthosera.com e-mail címen vagy a 06-70-363-87-68-as telefonszámon várja a kutatócsoport.