Teljes körűen megtörtént a kórházi ágyak felszabadítása

koronavírus, járványkórház, Kiskunhalas, mobil járványügyi kórház
Vágólapra másolva!
Segítve a szociális intézmények működését az Operatív Törzs felajánlásának megfelelően újabb védőeszközöket kapnak a szociális intézmények, 1,3 millió maszkot és 365 ezer kesztyűt szállítanak ki szerdán - jelentette be Müller Cecília. Az országos tisztifőorvos arról is beszélt, hogy megtörtént a kórházi ágyak 50 százalékos felszabadítása. Schanda Tamás, az ITM parlamenti államtitkára pedig elmondta az Operatív Törzs tájékoztatóján, hogy zajlik a felvételi folyamat a felsőoktatásban.
Vágólapra másolva!

A megváltozott körülmények között is arra törekszünk, hogy a fiatalok versenyképes tudásra tegyenek szert – mondta Schanda Tamás parlamenti és stratégiai államtitkár az Operatív Törzs szerdai tájékoztatóján.

Az elektronikus rendszer értesítést küld, ha valaki kihagyott volna egy lépést – tette hozzá. Úgy fogalmazott:

Sok kreatív megoldás született

Zajlik a felvételi folyamat a felsőoktatási intézményekbe Fotó: Polyák Attila - Origo

Schanda Tamás kiemelte: lényegében megszűntek a személyes érintkezések az oktatásban, és így lesz a számonkérésnél is: az ITM javaslata szerint a szakképzésben tanulóknál se legyenek szóbeli vizsgák, ha mégis szükség van rá, akkor kis létszámban tartsák.

Mint mondta, az elmúlt hetekben rengeteg kreatív megoldás született, amelyek a veszélyhelyzet elmúltával is használhatók lesznek.

Schanda Tamás beszélt arról is, hogy augusztus 15-től több mint duplájára emelik a szabad felhasználású Diákhitel-1 összegét, amivel így 1,5 millió forint lesz elérhető. Ezenkívül kamatmentessé teszik a nyelvtanulási diákhiteleket, de ezt májustól kivezetik a rendszerből.

A Pesti úti idősotthonban 284 gondozott fertőzött, és 28 meghalt

Müller Cecília országos tisztifőorvos arról beszélt, hogy 2168 főre növekedett a hazánkban beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma, ez azt jelenti, hogy 75 fővel növekedett 24 óra alatt.

Napról napra többen gyógyulnak meg, így 295-en már egészségesen távoztak a kórházból, amit örvendetesnek nevezett.

Müller Cecília emiatt köszönetét fejezte ki az egészségügyi dolgozóknak, de mindenkinek hálás, mert mindenki teszi a dolgát. Jelentősen növekedett a vizsgálatok száma is, ami 52 ezer fölé nőtt. A Pesti úti idősotthonban az eddigi adatok szerint 284 gondozott fertőzött, és 28 meghalt.

Kevés beteget küldtek haza

Müller Cecília azt mondta, országszerte készülnek a kórházak az ágykapacitások bővítésére: az 50 százalékos ágyfelszabadítás teljes körűen megtörtént a jelentések szerint.

- tette hozzá. Kiemelte, nem küldhető haza senki, akit egészségkárosodás érne emiatt, erről a kezelőorvos vagy orvosszakmai grémium dönt.

Folytatják a fertőtlenítéseket is, mindazokon a területeken, amelyeket közösen használnak az intézményekben. Ott kezdik a fertőtlenítést, ahol már volt fertőzött, később mennek a többibe – tette hozzá a tisztifőorvos.

Megtörtént a kórházi ágyak 50 százalékos felszabadítása Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Jelentős segítség a szociális intézményeknek

Arról is beszélt, hogy most 1,3 millió maszkot és 365 ezer kesztyűt szállítanak ki a szociális intézményeknek. Müller Cecília jelezte továbbá: fontos, hogy igyekezzünk elkerülni minden kontaktust, amivel átadhatjuk a fertőzést. A háziorvosok akkor nyújtanak személyes segítséget, amikor nélkülözhetetlen a személyes találkozás, egyéb esetekben telefonos konzultációk zajlanak.

Az országos tisztifőorvos a krónikus betegeket arra kérte, hogy fokozottan figyeljenek az alapbetegségük karbantartására, tőlük fegyelmezettséget kért, hogy ne lépjen fel akut szituáció. Azt mondta, hogy ehhez konzultáljanak, kérjenek tanácsot. Ha bajt tapasztalnak, keressék a háziorvost.

Az allergiásoktól is azt kérte, hogy figyeljenek magukra, a pollenszórás előtt két héttel készüljenek fel. A gyógyszeres terápiára fokozottan figyeljenek, és főleg az éjszakai órában szellőztessenek.

Kérte az allergiás betegeket, hogy tájékozódjanak a népegészségügyi központ honlapján.

Müller Cecília felhívta a figyelmet: most is számosan végzik a munkájukat, akár otthonról, akár a munkahelyükön, így fontos, hogy a foglalkozás-egészségügyi dolgozók is végezzék el az orvosi vizsgálatokat. Egyedül a tüdőszűrő vizsgálat halasztható el a járvány utánra – tette hozzá.

68 esetben nyomoznak rémhírterjesztés miatt

Kiss Róbert rendőr alezredes elmondta, újabb egyéni védőfelszerelések és lélegeztetőgépek érkeztek tegnap, és ma is négy légi járat hoz maszkokat, kesztyűket, lélegeztetőgépeket. Ezeket a védőfelszereléseket továbbra is az egészségügyben dolgozókhoz szállítják ki első körben. Fertőtlenítőszereket húsz kijelölt kórházba szállítanak ki a mai napon – tette hozzá a rendőr alezredes.

Az elmúlt 24 órában 702 hatósági házi karantént rendeltek el, szerdán összesen 11 049 van érvényben.

A kijárási korlátozásokat továbbra is ellenőrzik, eddig 28 610 esetben kellett szabálysértés miatt intézkedni a rendőröknek – ismertette Kiss Róbert.

Az alezredes elmondta, hogy a járványüggyel összefüggésben eddig 265 büntetőeljárást rendeltek el, 68 esetben rémhírterjesztés, közveszéllyel fenyegetés ügyében 26 esetben, csalás miatt 78 esetben és járványügyi szabályszegés ügyében 15 esetben indítottak büntetőeljárást. 49 főt hallgattak ki nyomozásaik során.

Müller Cecília újságíró kérdésre az eperszezonnal kapcsolatban azt mondta, hogy alapos tisztítás szükséges, de nyugodtan fogyasszuk a primőr gyümölcsöket. Kérdésre elismerte,