Vidéken kinyithatják a református templomokat

Vágólapra másolva!
A templomok újranyitását javasolja Budapest és Pest megye kivételével a Magyarországi Református Egyház (MRE) elnökségi tanácsa a református egyházközségeknek.
Vágólapra másolva!

Az elnökségi tanács hétfői állásfoglalása szerint "ha a közösségi kapcsolattartás biztonságát az illetékes hatóságok nem szigorítják, akkor

- áll az MRE kommunikációs szolgálata közleményében.

Azt is kérték, hogy ahol az istentiszteleteken "zsúfoltság várható",

ott szervezzenek külön istentiszteletet a 65 éven felülieknek.

Megjegyezték, hogy az elnökségi tanács továbbra is azt kéri, hogy a tervezett nyári táborokat, konferenciákat, találkozókat ne szervezzék meg.