Szijjártó Péter: Négy együttműködési megállapodást írnak alá Minszkben

MAKEJ, Uladzimir; SZIJJÁRTÓ Péter
Minszk, 2020. június 5. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Vlagyimir Makej fehérorosz külügyminiszter (j) találkozója Minszkben, a Függetlenségi palotában 2020. június 5-én. MTI/KKM/Borsos Mátyás
Vágólapra másolva!
Négy együttműködési megállapodást, köztük a két ország közötti nukleáris együttműködésről szóló megállapodást ír alá a magyar és fehérorosz fél Orbán Viktor miniszterelnök pénteki minszki látogatása alkalmával - közölte Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter a magyar közmédiának nyilatkozva.
Vágólapra másolva!

A nap folyamán először aláírják

a diplomáciai akadémiák közötti együttműködésről szóló megállapodást,

amely a tárcavezető tájékoztatása szerint segít majd abban, hogy a felkészülő fiatal diplomaták szélesebb látókörrel rendelkezzenek, és egy másfajta megközelítést is megismerjenek a képzési programjaik során.

Aláírnak egy megállapodást

a két exportügynökség között, amellyel még szélesebbre nyílnak a kereskedelem lehetőségei a két ország között.

Szijjártó Péter szerint ez jól ki fogja egészíteni majd azt a 40 millió eurós hitelkeretet, amelyet az Eximbank nyit meg.

Nukleáris megállapodás

A miniszterelnöki látogatás alkalmával írják alá

a két ország közötti nukleáris együttműködési megállapodást is.

Szijjártó Péter ezzel összefüggésben felhívta a figyelmet arra, hogy mindkét ország kiemelt helyet biztosít a nukleáris energia számára saját energiaellátásában. Egy, két reaktorból álló atomerőművet építenek jelenleg Fehéroroszországban, pontosan ugyanazzal a technológiával, amellyel a Paks-2 is épül, azonban a fehéroroszok időben előrébb tartanak, jóval korábban kezdték a beruházást, és az idén szeptembertől már áramot fog termelni az újonnan épült atomerőmű.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Vlagyimir Makej fehérorosz külügyminiszter találkozója Minszkben, a Függetlenségi palotában 2020. június 5-én Forrás: MTI/KKM/Kkm/Borsos Mátyás

A magyar mérnökök és nukleáris szakértők számára - akik a Paks-2 erőműben fognak majd dolgozni -

- tette hozzá.

Ezért ma aláírjuk azt a megállapodást, amelynek értelmében magyar nukleáris mérnökök és szakértők tudnak majd a már működő belorusz erőműben tapasztalatot szerezni.

- fűzte hozzá Szijjártó Péter.

Minszkben aláírnak egy arról szóló megállapodást is,

amelynek értelmében a fehérorosz baromfifeldolgozó ágazat modernizációját egy magyar vállalatra, a Bábolnára fogják bízni.

Hároméves, 1,4 milliárd forintos együttműködési programról van szó, amelynek értelmében az ottani baromfitenyésztés és -feldolgozás modernizációjának alapját magyar technológia fogja képezni - mondta a külgazdasági és külügyminiszter.