2009-ben, az akkor 30 éves férfit egy júliusi estén látták utoljára. Azután nyomtalanul eltűnt. Családja a napokban szörnyű hírt kapott:
valószínűleg Istvánt megyilkolták Csongrádban 11 évvel ezelőtt.
Gyilkosa elmondta, hogy hová rejtette a holttestet, azóta a rendőrség a település több pontján is helyszínelt, kutatott, eddig eredménytelenül – tudta meg a Bors.
A 30 éves férfi 2009-ben költözött Csongrádba, ahol csatornázási munkákat végzett. Abban az évben, az egyik nyári estén szórakozni indult, de kicsit tovább maradt a buliban, mint a két barátja. Összeismerkedett pár helyivel. Az este végén taxit hívott, azonban abba már nem szállt be. Családtagjai ekkor hallottak utoljára a férfiról.
Azonnal keresni kezdtük, az első napokban a mobilja kicsöngött, de később már nem lehetett elérni
– mondta még 2015-ben a Borsnak a férfi testvére. A család mindent megtett, magánnyomozót is fogadtak, a rendőrséggel és csoportosan is keresték, eredménytelenül.
Évekig szinte semmit nem tudtak Istvánról, aztán felcsillant a remény, ugyanis azt a hírt kapták, hogy többször is látták a férfit Debrecenben. Végül ezekről a híresztelésekről is bebizonyosodott, hogy hamisak.
A napokban aztán hírt kaptak:
a rendőrség hétfőn hatalmas erőkkel vonult ki a Tisza partjára, a helyiek által Györfösnek nevezett településrészre, miután egy férfi bevallotta, hogy 2009-ben meggyilkolt valakit,
a testet pedig egy barátja segítségével elásta.
Igen, sajnos valószínűleg Istvánról van szó
– mondta a Borsnak a férfi édesapja. A családot
"DNS-mintát vesznek majd tőlünk. Állítólag a férfi bevallotta, hova rejtette a testet, azt azonban még nem találták meg" – mondta a gyászoló apa.
Úgy tudni, a tettes társa szólhatta el magát, aki segédkezett a holttest eltüntetésében. Ez alapján találták meg a gyilkost, aki bevallotta mindent.
A Bors úgy tudja a gyilkossággal gyanúsított férfira fényes nappal, az utcán csaptak le a rendőrök. Kihallgatásán elmondta, hogy összevitatkozott áldozatával, akit később agyonvert. Ezután a rendőrök őrizetbe vették.