A szintén Mercedes-motort és sebességváltót használó Lance Stroll kiesése után a gyári pilótákat is arra utasították, hogy kerüljék el a kerékvetőket, mert a vibráció szenzorproblémát okozott. Wolff megerősítette, hogy a probléma valós volt, nem bujtatott csapatutasítás a pilóták visszafogása érdekében. Hamilton elárulta, ő nem tudja, hogy mi volt a háttérben.
„Tényleg nem tudom, mik voltak ezek a problémák, annyit mondtak, hogy tartsuk távol magunkat a kerékvetőktől, de nem hiszem, hogy a felfüggesztéssel lett volna kapcsolatos, hanem valami más az oka. Nem tudom, hogy három-négy nap alatt megoldható-e, de a csapatomat olyan intelligens és keményen dolgozó emberek alkotják, hogy már biztosan dolgoznak is a megoldáson.
Wolff megerősítette, hogy a gyárban egy munkacsoport már foglalkozik a problémával és arra számított, hogy a jövő hét folyamán megoldást is találnak.
„A helyzet elég súlyos volt már a rajttól kezdve, először Valtteri autóján jelentek meg a problémák, amelyek azonnal kicsinálhatták volna. Aztán Lewis autóján is felbukkantak. Nem igazán tudtuk, mi az oka, csak azt, hogy összefüggésben van a vibrációval, ezért is javasoltuk nekik már az elején, hogy kerüljék a kerékvetőket. Egy adott szakasz során úgy tűnt, hogy nem érünk célba az autókkal.”