Máris új barátnője lehet a Házasság első látásra szereplőjének

Csabi & Gyöngyi, Házasság első látásra
Csabi és Gyöngyi, Házasság első látásra
Fotó: TV2
Vágólapra másolva!
Sokakat meglephetett, hogy a Házasság első látásra szereplői, Gyöngyi és Csaba szakítottak, egyikük azonban nem sokáig maradt egyedül – legalábbis a friss nyilatkozata alapján nagyon úgy tűnik.
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, szakított a Házasság első látásra utolsó párja, Gyöngyi és Csaba is, noha bennük volt a legkevesebb kétely: a műsor végén ők voltak az egyetlenek, akik úgy döntöttek, hogy házasként szeretnék folytatni.

Azóta az is kiderült, hogy Csabának máris lehet valakije, legalábbis erre utalt friss nyilatkozatával. "Azt már többször hangsúlyoztam, hogy nem vagyok az a tipikusféle pasi, tehát azért kapom keményen az üzeneteket jobbról, balról, több százat. De nekem ennél több kell. Hogy tényleg valakinek fontos vagyok-e, vagy nem. És 

lehet, hogy van egy olyan ember, aki közel áll hozzám, akiben érzem, hogy neki én vagyok a fontos. Ezt meglátjuk, hogy ez majd meddig megy"

– mondta Csaba a Tények Pluszban. A TV2 riportját meg tudja nézni itt:

Csaba nyilatkozatát idézte a Bors is, amely szerint a férfinál egy munkakapcsolat alakult párkapcsolattá – ez azonban egyelőre nem hivatalos információ, csupán "szóbeszéd".

Miért szakított Gyöngyi és Csaba?

Gyöngyi korábban nyilatkozott arról, hogy Csabával nem volt meg köztük a szikra, annak kialakulását hiába remélték mindketten. "Azt már a műsorban is említettük, hogy először 

nem volt meg köztünk az a bizonyos szikra, kémia,

annak ellenére sem, hogy milyen jól kijöttünk egymással. Persze, szerettük volna nagyon, ha a későbbiekben kialakul ez a dolog köztünk, és éppen ezért adtunk ennek esélyt, hogy lássuk, milyenek vagyunk a való életben... Próbálkoztunk sokat, de végül beláttuk, hogy ez nem fog működni köztünk" – magyarázta.

Mint kiderült, a távolság sem tett jót a kapcsolatuknak: Gyöngyi Vácon folytatta a munkáját, Csaba pedig Budapestre költözött, és belevetette magát az üzleti életbe. 

Voltak olyan időszakok, amikor elég ritkán találkoztunk, nyilván ez sem segítette a kapcsolatot.

Most az üzleti élettel foglalkozom, és meglátjuk, mit hoz majd a jövő a magánélettel kapcsolatban. Egy biztos: Gyöngyivel úgy zártuk le, hogy jóban maradtunk" – mondta korábban Csaba.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!